Vége a KGÖ-nek, Gödé lehet újra a Samsung-adó

Az Országgyűlés 134 igen, 47 nem szavazattal, valamint nyolc tartózkodás mellett elfogadta a 2025-ös költségvetést megalapozó törvényt.

A jogszabály január 1-jével kivezeti a különleges gazdasági övezet jogintézményét a törvényi szintű szabályozásból, a területtel kapcsolatos önkormányzati, államigazgatási feladatokat újra az illetékes települési önkormányzat látja el – írja az MTI.

Közösségi oldala alapján Kammerer Zoltán a parlamentben volt a döntéskor.

A polgármester azt írta a Facebookon, hogy “hatalmas siker és elismerés városunknak, nekem pedig eddigi polgármesteri munkám legfontosabb pillanata, hogy az országgyűlés mai döntésével megszüntette a különleges gazdasági övezetet (KGÖ), így

a Samsung SDI területe közigazgatási szempontból újra Gödhöz kerül.”

Ez éves szinten több (5-7) milliárd forint helyi adót jelent majd a városnak 2025-től.