Már neve is van a kissé röhejes fóti csokitolvajnak

Azonosították a nyomozók azt a férfit, aki a gyanú szerint még augusztus elején fizetés nélkül távozott 160 tábla csokoládéval egy fóti szupermarketből. A 49 éves Balogh Zsolt ellen elrendelték a hivatalos körözést.

A bűncselekmény még augusztus 4-én délután történt a fóti Fehérkő utcai üzletben. A férfi 120 tábla tej- és 40 tábla étcsokoládét pakolt a kosarába, majd a megrakott beváltókosarat a bejárati forgókapu alatt kihúzva, fizetés nélkül távozott a helyszínről, mintegy 204 ezer forintos kárt okozva az áruháznak.

A lopásról és a biztonsági kamerák felvételeiről korábban a Hello Göd közösségi oldalán is beszámoltunk, amikor a hatóságok még ismeretlen tettesként keresték az elkövetőt.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság azóta azonosította a feltételezett elkövetőt, és szeptember 12-ével kiadta a körözést Balogh Zsolt ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik a férfi tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-297-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.