Nemzetközi versenyen nyert két ezüstérmet a gödi kajakozó

A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály két serdülő válogatott kajakosa, Kramer-Boga Emma és Stampf Bence szeptember 17-20. között Pozsonyban versenyzett az Olimpiai Reménységek Versenyén.

Emma három egyéni számban indult (500 m, 1000 m, 5000 m), Bence négyes hajóban (500 m) – kaptuk a beszámolót.

Az ORV az utánpótláskorú versenyzők célversenye, az U15-U17-es korosztályok nemzetközi regattája.

A magyar csapat 45 érmet szerzett (16-15-14), és az éremtáblázat első helyén végzett. A táblázat második (Németország) és harmadik helyezettje (Brazília) összesen gyűjtött annyi érmet, mint a magyar csapat. Mindkét gödi kajakos edzője Sinkó László (Simi), aki a helyszínen segítette a tanítványait.  

A kimagasló szerepléshez Kramer-Boga Emma két ezüstéremmel járult hozzá. Tavaly már kipróbálhatta magát az ORV-n, akkor párosban megnyerték a „B” döntőt, idén ennél vérmesebb reményekkel érkezett.

A Magyar Kupán és az Országos Bajnokságon szerzett kvalifikációkat az egyéni számokra, amelyekből a K1 U16 1000 m-en kezdte meg a szereplését csütörtökön. Előfutamot, középfutamot és döntőt kellett teljesítenie annak, aki érmet akart szerezni. A döntő péntek délelőtt volt, és Emma 5. helyen végzett az „A” döntőben.

Délután már a K1 500-as előfutamok kezdődtek, amelyek szombaton folytatódtak az elődöntőkkel és döntőkkel. Emma bejutott az „A” döntőbe, és óriási csatára késztette az 1000 m-en győztes kanadai lányt, aki mindössze 24 századot tudott megőrizni az előnyéből.

Kramer-Boga Emma ezüstérmes lett, élete eddigi legnagyobb kajakos sikerét érte el.

Mindezt pedig megismételte vasárnap délután, az 5000 m-es távon kifejezetten bátor versenyzéssel, a mezőnyt sokáig vezetve, taktikailag is éretten kajakozva haladt a célvonal felé, de az arany ezúttal még nem sikerült. Utólag vált ismertté, hogy mindkét csuklójában fájdalmai voltak, ezért technikailag kevésbé tudott már hatékonyan kajakozni, ennek fényében kiváltképp nagy siker az éremszerzése.  

Stampf Bence a K4 500 m-es egység tagjaként a 4. beülőben kajakozott. Nekik azért volt nehéz dolguk, mert ebben a versenyszámban minden korosztály képviselője beülhetett a hajóba, és az egységek közel felében mind a négy sportoló 17 éves volt (a másik, erősebbnek vélt magyar egység is ilyen összeállításban érkezett), Bencéék hajójában azonban hárman 16 évesek, Makovsky Nándor mindössze 15 éves volt. Ennek ellenére előfutamot nyertek, majd vasárnap reggel a középfutamukban elért harmadik helyükkel bejutottak a „A” döntőbe (ez nem sikerült a másik magyar egységnek), borítva mindenféle papírformát. A döntőre 2 órával később került sor, ami a regeneráció miatt fontos és meghatározó szempont. Elképzelhető, hogy a regenerációs képességek és a több tapasztalat miatt az idősebb kajakosokkal felálló egységek előnyben voltak, a csapat végül a 7. helyen végzett.

A csapat tagjai: Hizó Álmos, Kardos Botond, Makovsky Nándor és Stampf Bence.