Vételi ajánlatot tett a Göd Fejlődéséért Közalapítvány

Ingatlanvásárlással gyarapítaná a város vagyonát a Göd Fejlődéséért Közalapítvány, amely vételi ajánlatot tett a piarista rendtartomány tulajdonában álló Jávorka Sándor utcai ingatlanrész megszerzésére. A szervezet emellett a Duna-parti Tost–Wigner-villa felújítását is tervezi. Az utóbbin civil közösségi terek és képzési központ jöhetne létre.

A közalapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő döntésére vár, hogy a számára biztosított támogatásból megvásárolhassa a Jávorka Sándor utcai ingatlan még magántulajdonban lévő felét. Az épületegyüttes másik részét korábban a gödi önkormányzat szerezte meg és újította fel a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felső tagozata számára. Az ingatlanrész megvásárlásával megszűnne az osztott tulajdon – közölte Kammerer Zoltán.

A közalapítvány tervei között szerepel a Duna-parti Tost–Wigner-villa felújítása is, ahol a jövőben a civil szervezetek és a helyi lakosság számára nyitott közösségi és kulturális terek jönnének létre.

A fejlesztések finanszírozási hátterét az a kétezermillió forintos egyszeri állami támogatás adja, amelyről 2025 decemberében született kormánydöntés. A Miniszterelnökség által közzétett interaktív civiltérkép adatai szerint a 2029 végéig felhasználható forrásból eddig 72-74 gödi és környékbeli civil szervezet részesült oktatási, sport-, művészeti, kulturális és szociális területeken, mintegy 350 millió forint értékben.

A támogatási keret felhasználása körül korábban politikai vita alakult ki. Simon Tamás Ferenc, a közalapítvány kuratóriumi elnöke ezzel kapcsolatban korábban kifejtette: a kapott összeget a 2026 és 2029 közötti időszakban, negyedéves beszámolók mellett, pályázati úton használják fel, és a keret több mint 80 százalékát még nem költötték el.

Közel 1,7 millárd forint van az alapítvány számláján.

A civil támogatások és a helyi fejlesztési források kérdése azt követően vált hangsúlyossá a településen, hogy a Samsung-gyár jelenléte kapcsán beérkező helyi iparűzési és különleges gazdasági övezeti adóbevételek jelentős részét az állam átcsoportosította, módosítva a helyi fejlesztések finanszírozási kereteit.