Már a MÁV szerint is félelmetes, ami a vasúton történik

A MÁV hálózatán a tavalyihoz képest jelentősen növekedett a vasúti átjárókban történt balesetek, a gázolások és a sorompórongálások száma. Egyre többen választják öngyilkosságuk helyszínéül a vasutat. A minden esetben vétlen mozdonyvezetők súlyos traumát élnek át a balesetek során.  

2024-ben a MÁV vonalain eddig 47 baleset történt vasúti átjáróban, tizennéggyel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. 

A balesetek során tíz ember vesztette életét, tízszer annyi, mint tavaly ilyenkor. 

Heten súlyos, tizennyolcan könnyű sérüléseket szenvedtek a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése miatt bekövetkezett balesetekben. A balesetek közel 60 százaléka biztosított, azaz fénysorompóval, illetve félsorompóval kiegészített fénysorompóval védett vasúti átjáróban történt.

A legtöbbször, 29 esetben személygépkocsival ütközött a vonat, de kamion, tehergépkocsi és traktor is okozott balesetet. Három személyelütés történt, ugyanennyi alkalommal gázolt a vonat kerékpárost és motorost vasúti átjáróban. Az útátjárós események következtében a vasúttársaság 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó, 2022-ben megközelítőleg félmilliárd forintos, 2023-ban hozzávetőlegesen 150 millió forintos kárral volt kénytelen számolni, míg a kárérték idén is meghaladja a 131 millió forintot.

A MÁV hálózatán idén eddig 570 sorompórongálás történt, 79 esettel több, mint tavaly ilyenkor.

Emelkedik a gázolások száma is, amelyek tiltott helyen tartózkodás miatt következtek be. Idén 32 ilyen baleset történt, amelyek során húsz ember életét vesztette, hatan súlyos, hatan pedig könnyű sérüléseket szenvedtek. A tavalyi év azonos időszakában 20 személyelütés történt, ezek közül hat volt halálos kimenetelű, nyolc súlyos és 6 könnyű sérülésekkel járt.

Nőtt a vasúton történt öngyilkosságok száma is: idén eddig 73 személy döntött úgy, hogy a síneken vet véget az életének (a tavalyi év azonos időszakában 52 öngyilkosság, vagy annak kísérlete történt).

Minden baleset traumatikus élmény a mozdonyvezetőnek, a személyzetnek, illetve azoknak az utasoknak is, akik a vonatról vagy a peronról nézik végig az eseményeket.

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • A jelzőlámpával illetve csapórúddal felszerelt vasúti átjárókon akkor szabad fokozott figyelemmel áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt.

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

A sorompóberendezés működését, meghibásodását, üzemzavarát jelzik a berendezések, a mozdonyvezetőket is értesítik az üzemzavarokról, rendellenességekről. A vonatokkal az átjárót ilyenkor a biztonság érdekében csak lassan, max. 15 km/órás sebességgel közelítik meg. A szabályok betartásával ilyen helyzetekben nem alakulhat ki balesetveszély.

A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít, a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.