A 2025 márciusában indult beruházás az év végére ért körbe. Bár az ősz folyamán az Alagút utca közelében történt csőtörés és a kapcsolódó helyreállítási munkálatok átmenetileg hátráltatták a kútfúrást, az év utolsó hónapjának enyhe időjárása lehetővé tette a lemaradás pótlását. A kivitelező decemberben sikeresen telepítette az utolsó két szerkezetet is, ezzel a tervezett monitoringhálózat teljessé vált – számolt be a Gödi Körkép.
Türelmi idő után indul a mintavétel
A kutak elkészülte után néhány hétnyi „nyugalmi időszakra” van szükség. Erre azért várnak a szakemberek, hogy a fúrás során megbolygatott talajrétegek stabilizálódjanak, és a vízminták valóban a talajvíz valós állapotát tükrözzék, ne a munkálatok közbeni zavarosodást. Amint ez a természetes folyamat lezajlik, mind a hat helyszínen megkezdődik a rendszeres és szigorú mintavételezés, amelyről geodéziai bemérés is készül.
Összetett védelem: zaj és levegőminőség
A talajvíz figyelése mellett a program más területeken is halad:
- Zajmérés: A város által vásárolt műszerek már a helyükön vannak. Két készüléket közvetlenül a gyár közelében, kettőt pedig a gödiek nyugalmát szem előtt tartva a lakóövezetekben – a Zrínyi utcában és a Hernád közben – helyeztek el.
- Levegőminőség: Itt egy hosszabb, 2026 júliusáig tartó mérési ciklus vette kezdetét. A program keretében 2025 októbere óta mérik azokat az összetevőket, amelyek a gyár működésével hozhatók összefüggésbe. A méréseket négyszer kéthetes blokkokban, a fűtési és nem fűtési szezonban egyaránt elvégzik a pontosabb adatok érdekében.
A helybéliek számára a monitoringrendszer teljessé válása garanciát jelent arra, hogy a város folyamatos és objektív adatokkal rendelkezzen a környezeti hatásokról, legyen szó a vízről, a levegőről vagy a zajterhelésről.
