A regionális válogatott keretbe az a 30 versenyző kerülhet be, akik az évközi erőfelmérőkön és versenyeken a legtöbb pontot gyűjtik. Ebbe a szűk elitbe jutott be a Gödi SE hat lánya és három fiú versenyzője:
- 2012-es születésűek: Bor Lilien, Erdős Nóra, Kárász-Gyenge Veronika, Kovács Merse
- 2013-as születésűek: Bohus-Magyar Zselyke, Ilyés Zsigmond, Imrik Maja, Stampf Dániel, Varga Szonja
A gyerekeket a táborban Sinkó László (Simi) edző is kísérte, aktívan részt véve a program lebonyolításában. Rajta kívül Árkosi Gábor és Pélyi Dávid tanítványai is élvezhették a dunavarsányi létesítmény kiváló infrastruktúráját.
Kiemelt terhelés és motiváció
Az edzőtáborban a fiatalok kiemelt terhelésű edzéshétet teljesítettek, ahol a kajak tréningek mellett helyet kapott az uszoda, a tornaterem és a konditerem használata is a regeneráció és a kiegészítő sporttevékenységek érdekében. Az edzések többsége szerencsére kedvező időjárási körülmények között zajlott, mindössze egy nap kellett esőben kajakozniuk a résztvevőknek.
A kerettagság nagy elismerés a versenyzők számára, amely újabb motivációt ad az előttük álló nehéz téli alapozó munkához. A tábor emellett kiváló alkalmat biztosított a más egyesületekben sportoló társakkal való megismerkedésre, segítve ezzel a sportbarátságok kialakulását és a sportághoz való kötődés erősítését.
A kajakosok számára a versenyszezon utolsó megmérettetése október 4-én Dunakeszin lesz.