“Ő azért más kategória” – Tóth Gabi gyönyörűen énekelt adventkor

Az idei adventi időszak harmadik vasárnapján Gödön is meggyújtották a remény gyertyáját, ahol a központi program Tóth Gabi énekesnő fellépése volt, aki a közelmúltbeli, személyét övező vita ellenére is nagyszámú érdeklődőt vonzott.

A hagyományos adventi gyertyagyújtás vasárnap este zajlott a város főterén. Az esemény csúcspontjaként Tóth Gabi, a 20 évvel ezelőtti Megasztár harmadik helyezettje és jelenlegi zsűritagja lépett színpadra.

Az eseményre sokan, a szervezők szerint „soha nem látott” számban gyűltek össze a gödiek és a környékbeliek. Különösen a fiatalok körében volt nagy az érdeklődés a televíziós személyiség iránt. A jelenlévők beszámolói szerint az énekesnő előadása színvonalas volt.

„Nagyon szépen énekelt, megmutatva, hogy remek hangja van,” – számolt be egy helybéli a a program után.

A fellépést megelőzően a közösségi médiánkban vita bontakozott ki az énekesnő meghívása kapcsán. Ez a jelenség nem egyedi, hiszen a televíziós tehetségkutató műsorok, mint a Megasztár, részben a zsűritagok közötti kontrasztokra és véleménykülönbségekre építenek, ami gyakran polarizálja a közvéleményt.

Malőr

Az ünnepi műsorban a Búzeszem iskola kórusának fellépését hallgathatták meg az egybegyűltek. Azonban az előadást beárnyékolta egy technikai probléma: a helyszíni beszámolók szerint a hangosítás minősége gyenge volt, emiatt a diákok énekét alig lehetett hallani.

A harmadik adventi gyertyát végül Kammerer Zoltán polgármester és Tuzson Bence országgyűlési képviselő gyújtotta meg.