Szombaton jön a gödi lecsófesztivál, itt a zsűri

Szeptember 20-án, szombaton ismét Lecsófesztivál várja a látogatókat a gödi Feneketlen-tónál. A korábbi két évhez hasonlóan idén is nagy érdeklődésre tart számot a rendezvény, melyre 43 csapat nevezett.

A lecsókat neves zsűri bírálja majd el. A tagok között ott lesz Horváth Tamás séf, Prónai István, az országos Lecsófesztivál főzőversenyének nyertese, és a város polgármestere, Kammerer Zoltán is.

A Hello Gödön már többször írtunk a rendezvényről.

Legutóbb Prónai István balatonkenesei sikeréről. Ő és csapata idén az országos “Lecsókirály”. A Gödi Galery most nem indul a versenyen, hiszen a “főnök” a zsűri tagja. Viszont azt ígérik, hogy megfőzik az „Ország Lecsóját”, amelyet becsületkasszából befolyt adományokért cserébe kínálnak majd. Az így összegyűjtött összeget jótékony célra fordítják.

Mindenesetre a fődíj mellett különdíjakat is elnyerhetnek majd a versenyző csapatok.

A rendezvényen a gödi konyhás asszonyok is részt vesznek, akik megfőzik a „Város Lecsóját”. Ebből mindenki ingyen kóstolhat.

A szokásoknak megfelelően, hiszen az alapanyagot a város adja, a versenyen indulóknál is lehet majd kóstolni.