Közel 200 graffitis támadás érte a MÁV-csoportot

A vasúttársaság legfrissebb összesítése szerint idén december közepéig már közel 200 alkalommal regisztráltak ilyen jellegű rongálást, amely túlnyomórészt a vasúti járműveket érintette.

2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. A statisztikák alapján a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette. Ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak.

A járművek a legfőbb célpontok

Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket – mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat – érintette. Az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal, az esetek nagyjából 10 százalékában kellett intézkedni.

A járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a keletkezett graffitik akár nyomnélküli eltávolításához.