Értékes műsort adnak elő a Németh László iskola diákjai az 1956-os megemlékezésen

Megvan az 56-os városi ünnepségen fellépő gyerekek névsora, és az is, hogy miről szól majd a műsor.

Ahogy a közösségi oldalunkon már beszámoltunk, október 23-án Gödön is megemlékeznek az 1956-os forradalomról.

A meghívóból kiderül, hogy a Németh Lászlói iskola tanulói adják a városi rendezvény műsorát.

Az iskola azt írta a Hello Göd megkeresésére, hogy

az 56-os ünnepi műsorral igyekszünk a magyar szabadságvágy örökké fénylő csillagát bemutatni.

A témához méltó módon a megemlékezés tánckoreográfiát, prózai és énekes betétet is magában foglal majd.

A dalbetétet népdalversenyeken győztes diákjuk Burián Nóra fogja énekelni, amely a műsor egyik fénypontja. Felkészítő tanára Kovács Gabriella, gitáron kíséri Füzesséry István zenetanár.

A kortárstánc tanszakos növendékeik több hazai és nemzetközi verseny győztesei. Koreográfiát tanárnőjük, Boldog Mónika készítette el, aki szintén több díjat kapott versenyeken felkészítő tanárként.

A történet

A műsor egy rövid történetet is elmesél a felkelés kirobbanásától a forradalom leveréséig a tisztes, hősi ellenállás bemutatásával, melyben Beethoven zenéje és Márai Sándor verse is helyet kap.

Szereplők

Luka Nimród (8/a); Katona Galatea (7/b) Burián Nóra (7/b), (ének), Farkas Benedek Áron (8/b) Pethő Róbert (8/b)

Táncosok: Hegyi Eszter ,Horváth Zsófia , Vajda Réka, Ehleiter Dóra ,Marton Nóra,  Varsányi Anita, Ernst Maja Luca Domboróczki Dorina, Fellner Zsófi, Kató Bogi, Virág Emili, Farkas Villő, KIs Blanka, Sárecz Dalma, Kismarosi Kinga, Takács Réka. 

A felkészítő tanár Palya Kristóf.

Az iskola még azt is hozzátette, hogy csak azok a nevek szerepelnek, akiket van engedély rá, a szülőktől.