Egészségfalu költözik a gödiekhez – itt vannak a szűrőprogram részletei

Október első hetében Gödre érkezik Magyarország legnagyobb mobildiagnosztikai központja, amely az Országos Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram keretében ötvenféle vizsgálatot kínál a gödieknek. Az 5 napos egészségügyi esemény helyszíne a nyáron önkormányzati tulajdonba került Kék Duna Üdülő lesz.

A Kék Duna Üdülő, amelynek ez lesz az első közhasznú “fellépése” a felsőgödi Duna-part egyik legértékesebb ingatlana, amely több mint három hektáros ősfás kerttel rendelkezik. A 20. század elején alapított létesítmény egykor népszerű pihenőhely volt, szállással, strandfürdővel és teniszpályával – 2025 nyarán egy kormánydöntés alapján került Göd város tulajdonába, amelyet azóta közösségi célokra kívánja az önkormányzat hasznosítani.

A szűrőprogramról

A kormány álatal szervezett egészségügyi kampány keretében október 1–5. között egy speciális szűrőkamion érkezik Gödre, amelyben majd ötvenféle vizsgálatot végeznek el. A program célja a betegségek korai felismerése és az egészségtudatos életmód támogatása.

A vizsgálatok között szerepel:

  • Fogászati állapotfelmérés és szájüregi daganatok korai felismerése,
  • Tüdőgyógyászati szűrések, mint szén-monoxid mérés, pulzoximetria, COPD teszt, valamint dohányzásról való leszokást segítő tanácsadás,
  • Kardiológiai vizsgálatok, például pitvarfibrilláció, tachycardia, vérnyomásmérés, érfali rugalmasság és vénás elégtelenség doppler vizsgálata,
  • Bőrgyógyászati szűrések, mint a bőr hidratáltságának, pigmentációjának és faggyútartalmának vizsgálata,
  • Szemészeti vizsgálatok, például látásélesség, szemnyomás, szemszárazság és színlátás teszt,
  • Teljes testanalízis, beleértve a BMI, hasi zsírfelület, vázizomtömeg, ásványi anyagok és ödéma vizsgálatát, valamint a kéz szorítóerejének mérése és neuropátia szűrés,
  • Laborvizsgálatok, mint vércukor- és koleszterinszint mérés, máj- és vesefunkciók ellenőrzése.

A városvezetés szerint a program nemcsak az egészségmegőrzést szolgálja, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír: ez lesz az első közhasznú esemény a Kék Duna Üdülőben, amelyet a gödiek mostantól sajátjuknak tekinthetnek.

Jelentkezés

A részvétel gödi lakcímkártyával ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött; a jelentkezés a 06 27 530-065-ös telefonszám 213-as melléken lehetséges.

Információnk szerint a városházán azt szeretnék, ha a helyi járat, ideiglenes jelleggel, magállna a Kék Duna közelében. Erről később adnak tájékoztatást.

Mi ez a program?

A Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja, amelynek része a gödi esemény is, egy országos kezdeményezés, amely szorosan igazodik az Európai Unió népegészségügyi irányelveihez, valamint a WHO és az ENSZ világnapi eseményeihez.

A program korábban uniós és kormányzati támogatásban is részesült, de jelenleg elsősorban hazai forrásokból működik. A megvalósítást több cég gyémánt- és aranyfokozatú főtámogatóként segíti, amely pénzügyi és technikai hozzájárulással támogatja a szűrőkamion országos működését. A vállalat célja, hogy minél több ember számára váljon elérhetővé az ingyenes egészségügyi szűrés, és ezzel is támogassa a megelőzést és az egészségtudatos életmódot.

Frissítés!

Kammerer Zoltán csütörtökön kora délután írta ki közösségi oldalára, hogy minden foglalható időpont betelt az egészségügyi szűrőprogramra.