A képviselők első napirendi pontként tárgyalják a város 2025. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, amelyet Kammerer Zoltán polgármester terjeszt a testület elé.
A rendelettervezet adatai szerint az önkormányzat gazdálkodása pozitív mérleggel zárult,
a település stabil pénzügyi háttérrel fejezte be a tavalyi évet.
Göd összevont költségvetésének bevételi főösszege 24 milliárd 314 millió 961 ezer forint volt, miközben a kiadási főösszeg 20 milliárd 796 millió 335 ezer forintot tett ki.
A bevételek és a kiadások különbségeként a város jelentős, több mint 3,5 milliárd forintos pozitívumot könyvelhetett el. A jóváhagyásra váró módosított költségvetési maradvány pontos összege 3 milliárd 518 millió 626 ezer forint, amelyből az önkormányzat intézményi szinten 3 milliárd 475 millió forinttal részesedik, a fennmaradó részt pedig a Polgármesteri Hivatal és a helyi szakintézmények maradványai adják.
Részletes adatok
Az adatok alapján az önkormányzat mint intézmény 16,1 milliárd forintból gazdálkodott, a Polgármesteri Hivatal működtetése 1,05 milliárd forintot, míg a városüzemeltetésért felelős Településellátó Szervezet fenntartása 1,27 milliárd forintot igényelt. Az oktatási, nevelési és szociális szférában a Kastély Óvoda 759 millió, a Kincsem Óvoda 662 millió, a Bölcsőde 529 millió, az Alapszolgáltatási Központ pedig 279 millió forintos kiadással zárta az évet.
A kulturális intézmények közül a Könyvtár 72 millió forintból, a József Attila Művelődési Ház pedig kereken 60 millió forintból teljesítette a 2025-ös feladatait.
A nyílt ülésen a zárszámadás mellett döntenek a magánszemélyek közterületi járdaépítéseinek költségviseléséről, a Felsőgödi Duna-parti Csónakház üzemeltetési pályázatáról, valamint a Jácint utcai temetőben kialakítandó Németh László-emlékhelyről is.
Az ülés utolsó szakaszában, zárt ajtók mögött szavaznak a „Gödi Polgárok Egészségéért díj” idei adományozásáról, valamint az ipari-innovációs területet érintő véderdő-telepítési és napelempark-fejlesztési előszerződés módosításáról.
