A versenyt a Gödi Művészetoktatásért Alapítvány szervezte és rendezte és mindjárt egy meglepetés produkcióval (Charpentier: Te Deum című tételével) kezdődött, melyet a zsűri tagjaiból és a felkészítő tanárok egy részéből verbuválódott rézfúvós együttes adott elő.
A verseny két kategóriában – trombita valamint kürt- és mélyrézfúvós, – két helyszínen
zajlott. A tanulók 4 korcsoportban mérték össze tudásukat. A növendékek rendkívül felkészülten érkeztek, kiváló produkciókat hallhatott a zsűri és a közönség mindkét kategóriában – áll az iskola beszámolójában, amelyet a Hello Gödnek is elküldtek.
A korcsoportok versenye után a Voice&Brass Rézfúvós kvintett fantasztikus koncertjét hallhatták a résztvevők, érdeklődők. Ezt az előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A trombitaversenyen 4 korcsoportjában négy I. hely, öt II. hely és nyolc III. hely született. A kürt-és mélyrézfúvósok 4 korcsoportjában szintén sok díjat sikerült kiosztanunk: nyolc I., négy II. és öt III. helyet.
Mindkét helyszínen volt egy-egy fődíj. A fődíjat a trombitásoknál a Péceli Alapfokú Művészeti Iskolából érkezett Nagy Máté érdemelte ki. (tanára: Szilágyi Levente).
A kürt-mélyrézfúvósok abszolút győztese Szép Bernát lett, aki a Pilisvörösvári Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola tanulója (tanára: Kozek Balázs).
A legeredményesebb felkészítő tanári díjat a trombitásoknál Szilágyi Levente kapta, aki a Péceli Alapfokú Művészeti Iskola tanára. A kürt- és mélyrézfúvós oktatók közül a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Nyikes Róbert kapta az elismerést.
A korrepetítorok közül Mayer Angyalka (Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Piliscsaba) és Kassai Róbert (Nagytarcsai Alapfokú Művészeti Iskola) került díjazásra.
A program főtámogatója Göd városa volt.
A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6 növendékkel képviseltette magát a versenyen.
- Déri Barnabás (harsona) I. hely
- Balázs Emese (kürt) I. hely
- Erdei Olivér (trombita) II. hely
- Ferenczi Mihály (trombita) III. hely
- Láng Janka (trombita) és Zajácz Iván (trombita) emléklapban részesült.
Annyit tettek még hozzá, hogy köszönik Boross Anett és Mayerböck Cecília kiváló korrepetítori munkáját.