A gödi hip hop táncosok már három alkalommal vettek részt táncversenyen az idén.
Elsőként februárban a Dance Universum versenyén arannyal nyitottak. Márciusban ugyanott bronz minősítést szereztek. Április 12-én ismét versenynapra ébredtek a gödi hip hop táncosok. A tehetséges fiatalok a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén indultak Dabason, ahol ezüst minősítést kaptak.
Mit jelent a minősítő verseny és a minősítő eredmény – erről kérdezte a Hello Göd Bordás Péternét, a TAZE TSE elnökét.
A minősítő versenyre a kezdő versenyzőinket indítjuk. Ez a versenyzési forma az előkapuja az úgymond helyezéses versenynek. A kettő közötti különbség az, hogy a minősítő verseny célja, hogy megtapasztalják a versenyzők milyen versenyezni, másik célja, hogy versenyrutint szerezzenek a táncosok.
De itt is kapnak érmet, pontosan ez mit jelent?
Minősítő versenyen a teljesítményüket három szintre kategorizálják. Arany, ezüst vagy bronz minősítést kapnak teljesítményük alapján. Ha rendre arany minősítést szerez a csapat, akkor már készen állnak a helyre pontozó versenyzésre. Ennek nagyobb a tétje, hiszen bármennyi induló is van csak az első 3 csapat állhat dobogóra, a többieket a teljesítményük alapján helyre rangsorolják a zsűri tagjai, tehát ha 11 induló van, akkor lesz 11. helyezett is a mezőnyben.

A mi esetünkben a TRIO most áll versenyparkettre másodszor, hiszen szeptemberben kezdték a közös munkát. Ez az első versenyszezonjuk.
Milyenek a lányaink, mit várhatunk tőlük a jövőben?
A trió: Bárány Natália, Frey Írisz és Veres Liza, akik hatalmas lelkesedéssel léptek színpadra.
Kitartó munkájukat ezüst minősítéssel jutalmazta a zsűri, ami különösen szép teljesítmény, hiszen ez volt a lányok harmadik versenye. Felkészítő tanáruk, Kormos Zsófia, büszkén kísérte őket a megmérettetésre.
A csapat számára ez a nap egy új tapasztalatszerzési lehetőség volt – zárta az értékelést a klub elnöke.