A tavalyi versenyen elért sikerük kulcsa a csapat elmondása szerint az ízek harmóniája, a gondosan válogatott, helyi gödi vállalkozásoktól beszerzett alapanyagok, valamint a tálalás vizuális élménye volt. A Lecsókirály a győzelmet követően úgy fogalmazott a Hello Gödnek: a siker titka a teljesen összeszokott, baráti szereteten és tiszteleten alapuló csapatmunka volt, amelyben mindenki a közös cél érdekében dolgozott.
Prónai István, akit a helyiek a gödi lecsóversenyeken is jól ismernek – ahol 2025-ben már szakértő zsűritagként értékelte a városi csapatok teljesítményét –, ezúttal is különleges fogással készül.
A csapat most jelezte: az országos versenyre egy egyedi lecsó mellett egy meglepetésnek szánt, lecsóalapú desszerttel érkeznek, bár a nyaralások miatt most hiányos felállásban vágnak neki a megmérettetésnek.

A gödieket augusztus 22-én Balatonkenesén várják a verseny helyszínén, ahol a címvédő mellett idén további két gödi csapat is szerencsét próbál. A kihívók már üzentek is: az aranyérmet célozzák meg, így izgalmas versenyre van kilátás.
