Mocskos csalók próbálkoznak az EON-ra hivatkozva

A gödi városrendészet megfogott egy kisebb csapatot, amely az áramszolgáltatóra hivatkozva ágaprításra akarta rávenni a gödieket.

Információnk szerint a Dózsa György út környékén próbálkoztak, de hivatalos, az E.ON-nal kötött szerződést igazoló papírt nem tudtak bemutatni.

A gödi városrendészet 5 percet adott nekik, hogy elhagyják a várost.

Úgy tudjuk, hogy “dinamikus” árszabással dolgoznak. Van, akinek 100 ezer forintos árat ajánlottak, és van, akinél kevesebbel is beérték volna.

Egy fehér teherautóról és egy ágaprító gépről, és az ezt kezelő emberekről volna szó. A dolog érdekessége, hogy az E.ON, miután gallyazott, köteles az ágakat is térítésmentesen felaprítani. Ezt azonban csak az E.ON-nal szerződésben lévő Kelet-Pest Megyei Kft. végezheti el. Ők, azaz akiket tetten értek, finoman szólva is nem ettől a cégtől jöttek.

A gödi közteresek most azt kérik a gödiektől, hogy “amennyiben térítés ellenében akarná elvégezni ezt a munkát bárki, akkor ezt jelentsék a hivataluk számára”.