A rendezvénynek helyszínt biztosító gödi Feneketlen-tónál azután történt a baleset, hogy a szervezők engedélyezték a látogatóknak az állatok megközelítését és simogatását. Az állatok megérkezését követően az egyik ló megijedt és megugrott, aminek következtében elsodorta egy apát és gyermekét. A ló rálépett a gyermekre, de az állat észlelte a veszélyt és nem taposta meg a gyereket.
Az önkormányzat által biztosított helyszíni mentőegységek azonnal a sérültek segítségére siettek, majd a megfigyelés és a szakszerű vizsgálatok elvégzése érdekében kórházba küldték őket. A kórházi ellenőrzések során beigazolódott, hogy a gyermek és az édesapa is csupán kisebb zúzódásokat szenvedett.
Az esettel kapcsolatban a rendőrség hivatalos megkeresésre az alábbi tájékoztatást adta:
„Október 10-én Gödön, a Feneketlen-tónál tartott rendezvényről bejelentés érkezett, hogy egy lovaskocsi két személyt elsodort.
A mentők a helyszínről egy 4 éves gyermeket és egy 45 éves férfit kórházba szállítottak.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben.”
