Szaladtak a gödi kajakozók

Október 11-én tíz egyéni félmaratoni indulóval, két egyéni maratoni futóval és hat darab 4 fős maraton váltó csapattal álltak fel a SPAR Futófesztivál rajtjához a gödi kajakosokból, edzőikből és szüleikből összeállított egységek, összesen 36 versenyző futott vasárnap Budapest legszebb részein. 

Még soha nem volt tízezernél több egyéni maratoni induló Budapesten, a félmaratoni távra pedig már a verseny előtti hetekben sem lehetett nevezni a létszám korlát miatt. A hagyományos maratoni távon felül félmaratoni és 30 km-es távot is tartottak, ezen indulókat a város meghatározott pontjain indították rá a maratoni mezőnyére. A világ 121 országából és Magyarország 1200 településéről érkeztek futók Budapestre, hogy a főváros nevezetességei mellett fussanak, a Duna két partján.

 

Minden gödi versenyzőnek sikerült célba érnie, ami azért is volt fontos, mert a váltóban indulók esetében a csapattagok részvételi érmét is a célban, a befutó embernek adták oda. 

Gödi szereplés

A gyerekek edzője, Sinkó László személyes példamutatással is kivette a részét a csapatmunkából, egyéni félmaratont futott. Edzői hitvallásának a része, hogy a gyerekek kajak versenyen kívül, mégis versenykörülmények között tudják fejleszteni a képességeiket, erre pedig egy utcai futóverseny tökéletesen alkalmas. Az elmúlt 4-5 évben, amióta az U11-U12-es korcsoportos gyerekekkel elkezdődött az ilyen kiegészítő versenyeken való részvétel, akkor még a váltókban (tavasszal a Vivicittá, ősszel a SPAR futófesztivál), a ma már U15-U16-os versenyzők idén az egyéni félmaratoni távon mutatták meg a képességeiket. A korcsoport szerinti bontásban

a 16 év alattiak versenyében a gödi kajakosok adták a célba ért versenyzők közül a 2.,3.,4.,5.,7. és 8. helyezettet. 

A hagyományoknak megfelelően, a verseny utáni délutánon a gödi Sportháznál találkoztak a résztvevők, hogy a váltóban futók is megkaphassák az egyedi kivitelezésű, különleges részvételi érmet a befutó versenyzőtől, majd az élmények átbeszélése mellett elkészült a csapat fotó is. 

A kajakosok következő futóversenye október 17-én, az Iván Kovács László emlékfutás lesz Gödön, majd néhányan részt vesznek október 23-án a Kolonics György emlékfutáson. A Nagy Hideg-hegy futás pedig november 8-án következik.