Pénteken rendkívüli ülés a városházán

Megszokhattuk, hogy gödi képviselő-testülete a hónap rendes ülését csütörtökön tartja, most azonban rendkívüli alkalomra kerül sor pénteken. A város honlapjának tájékoztatása szerint 2025. július 11-én, pénteken reggel 8:15 órakor kezdődik az ülés a polgármesteri hivatal üléstermében.

Az ülés napirendjén több fontos téma is szerepel, melyek mind Kammerer Zoltán polgármester előterjesztésében kerülnek tárgyalásra:

  • Oktatási Intézmények vagyonkezelői jogáról szóló szerződés módosítása: Ez a pont a Huzella iskola felső tagozatáról szól.
  • Támogatási szerződés kötése Dunakeszi Tankerületi Központtal vagyonkezelésbe adott épületek felújítására: Ez a napirendi pont szintén a Huzella felső tagozatáról szól, nevesíti az összegeket, amelyet a felújításra fordítanak. Az előterjesztésből kiderül, hogy 312 millióba kerül a munka.
  • Döntés a GyeRünk Meglesz Alapítvány és a Németh László Általános Iskola Gyermekekért Alapítvány támogatásának tárgyában: Két helyi alapítvány támogatásáról születhet döntés, összesen 1,45 millió forint értékben.

Érdemes figyelemmel kísérni az ülés döntéseit, hiszen azok közvetlenül érinthetik városunk jövőjét, különösen az oktatás területén.