A szombat délutáni, 9. fordulóban megrendezett találkozón a vendég ecseriek szerezték meg a vezetést Szűcs Dániel 37. percben lőtt góljával, amivel a félidőre 1-0-s előnnyel vonulhattak.
A második játékrészben a helybéliek sikeresen dolgozták le hátrányukat a Gödi SE Sporttelepen, a 75. percben Bagi József Dominik találatával egyenlítettek, beállítva a végeredményt a bajnokság második helyezettje ellen.
A meccset ide kattintva tudja megnézni.
Az edző, Lukács Zoltán Gabriel a Hello Gödnek értékelte a találkozót
Örülök, hogy megszereztük az első pontunkat a bajnokságban, ami fontos visszajelzés a csapat számára. Alaposan felkészültünk az ellenfélből, ismertük az erősségeiket, és tudatos meccstervvel érkeztünk. Az első félidőben a kompakt, szervezett védekezésre helyeztük a hangsúlyt, majd a második félidőben szerettünk volna bátrabban, magasabban futballozni. Sajnos egy pontatlanságunkból kaptunk gólt, de úgy gondolom, az ellenfél nem tudott fölénk kerekedni. A mérkőzés közben jól reagáltunk az ellenfél változtatásaira, több taktikai felállást is alkalmaztunk, és ennek a második félidőben meg is lett az eredménye.
Külön gratulálok Bagi Dominiknak,
aki egyre jobb formát mutat, és csereként beállva megszerezte első gólját a felnőtt bajnokságban, valamint a mindössze 16 éves Papp Álmosnak, aki most debütált a felnőttcsapatban.
Továbbra is rendkívül fiatal kerettel dolgozunk, és tudatosan, lépésről lépésre építjük be a fiatalokat. Úgy gondolom, ez a folyamat jó irányba halad, és hosszú távon is meghozza az eredményét. Bízom benne, hogy ez az első pont lendületet és önbizalmat ad a csapatnak.
A célunk, hogy a hátralévő mérkőzéseken tovább építsünk erre a teljesítményre, és minél több pontot szerezzünk.
A fiatal gödi csapat a múlt szezon végén harcolta ki a magasabb osztályba lépést.
