Meglepő adat a gödi bűnelkövetésről

Gödön nincsenek problémás családok - mondja Göd rendőri vezetője, aki kitüntetést kapott a várostól.

A 2023-as év meglehetősen bűnös évnek számított Magyarországon. 2018 óta nem regisztráltak ugyanis annyira sok bűncselekményt, mint tavaly. És igaz ugyan, hogy a durvább bűncselekmények száma, úgy mint az emberölésé is visszaesett, de a csalások és a lopások száma az egekbe szökött. Így történt meg, hogy több évnyi javuló tendencia után összességében újra emelkedésnek indult a bűnesetek száma.

10 százalék felett nőtt még a bűnelkövetések száma Pest vármegyében is, miközben például érdemi változás Budapesten nem volt

Gödön nyugalom van, az egyik legbiztonságosabb Pest vármegyei településről van szó.

Ezt erősítette meg a Pro Vigilantia Göd Díjjal kitüntetett Varga László rendőralezredes. A 40 éves rendőr 2019 januárja óta Gödön őrsparancsnokként teljesít szolgálatot – ahogy erről a Hello Gödön is beszámoltunk.

A Gödi Körkép interjúban érdeklődött nála városunk közbiztonságáról.

Varga László úgy látja, hogy “Göd Pest vármegye egyik legbiztonságosabb települése, ezt a statisztikák is igazolják. Itt nem történik olyan jellegű és mennyiségű bűncselekmény, ami miatt megugrana a bűnügyi fertőzöttség.”

Sőt, arról is beszélt, hogy “a közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent; tudni kell, hogy
az emberek szubjektív biztonságérzetét leginkább ez a bűncselekménytípus befolyásolja.

A csökkenés az is lehet, hogy az ilyen bűnügyeket 100 százalékban felderítették. Az interjúból az is kiderült, hogy Gödön 9 rendőr dolgozik és ez jónak mondható, mert van ahol rendőrhiánnyal küzdenek.

Varga László abban is látja a nyugalom okát, hogy meghatározó a lakosság összetétele:

“szocializált, kulturáltabb emberek laknak itt, nincsenek nálunk nagyon problémás családok”.

Végül arról is beszélt, hogy jelenleg Őrbottyánban él a családjával, de “bevallom, szívesen költöznék Gödre.”