Elhunyt a gödi asztalitenisz-legenda

Életének 78. évében elhunyt Rovó Péter, a Gödi SE asztalitenisz szakosztályának egyik meghatározó játékosa.

Csapattársáról Fojt Attila szakosztályvezető emlékezett meg – számol be a szomorú hírről a Gödi Körkép.
„Mély fájdalommal és szeretettel emlékezünk meg barátunkról és sporttársunkról, aki több mint másfél évtizeden át volt a Gödi SE asztalitenisz szakosztályának egyik megha tározó tagja.

2009 óta kísérte végig velünk a versenyeket, az edzéseket, a győzelmeket – olykor a vereségeket is –, valamint a baráti beszélgetéseket.

Ver senyzőként fontos szerepet vállalt a 2010-es megyei bajnokságot nyert csapatban, majd az
NB III-as bajnokcsapatban, és az NB II-es szerepléseink során is segítette szakosztályunkat.
A veterán bajnokságokban több érmet is szerzett gödi színekben.

A házibajnokságokon,az évzáró összejöveteleken és egyéb rendezvényeinken is ő volt az, aki például saját magasütötte kenyeret hozott – figyelmességgel, szeretettel illeszkedett közösségünkbe.

Nem csak egy csapattársat veszítettünk el, hanemegy barátot, aki emberként is maradandó emléket hagyott bennünk.”