Mióta Kammerer Zoltán a polgármester egyre-másra tartják a közösségéptő, szórakoztató, gyakran edukáló jellegű rendezvényeket. Legyen szó gasztropiknikról, kolbásztusáról, egészségügyi szűrésről vagy a legutóbbi, tömegeket vonzó eseményről, a Sportmajálisról.
Akik elmentek már egy ilyen mulatságra, azok tapasztalhatták, hogy a rendezők a belépéskor karszalagot tesznek fel az emberek kezére. Ez több célt szolgál, egyrészt a biztonsági előírásokat felügyelik ezzel (magyarán nem lehetnek többen egy adott helyszínen), másrészt így mérik le, hogy mennyire találkozott a szervezők elképzelése a gödiekével. Azaz tetszett-e a program vagy sem.

Mindenesetre a Hello Göd is tapasztalta már, hogy van olyan helyszín, ahol bőven telt ház volt. A városvezetésnek azonben nem célja, hogy bulihelyszínnné alakítsa át Gödöt. Elsősorban és leginkább a városban élőknek szeretnének minőségi szórakoztató programokat nyújtani.
A közösségi médiából ráadásul olyan visszajelzések is érkeztek már, hogy többen “vadásszák” a gödi programokat, hiszen azok elnyerték az emberek tetszését és nem utolsó sorban ingyenesek.

Így indokolt lehet, hogy valamilyen módon
szabályozzák majd a belépést.
A Helló Göd erről Lakatos Leventénél érdeklődött. A kabinetvezető (az SZMSZ szerint a kabinet felelős a városi rendezvények lebonyolításáért) először is tisztázta, hogy jelenleg bárki eljöhet a gödi programokra, de ők is tapasztalják a nagy érdeklődést. Ez jó, de már gondolkoznak azon, hogy a rendezvények a gödiek számára maradjanak ingyenesek. Mert “örülnek a sikernek, de a kívülről érkezők számára logikusnak látszik méltányos belépő megfizetése”. Azt még nem tudja, hogy “mikortól lehet szó a lakcímkártyás beléptetésről, de ennek akár már idén eljöhet az ideje.”
Ez azonban nem lehet egyszemélyi döntés, a kabinetvezető logikusnak a tartaná, hogy erről a képviselő-testület szavazzon, hiszen a város élhetőségéről van szó, arról már nem is beszélve, hogy költségvetési vonzata is lehet a dolognak.