A strand vezetője a beszélgetés során elmondta, hogy a gödiek lakcímkártya felmutatásával jogosultak az ingyenes belépésre. Kiemelte, hogy a beléptetés során a szabályok következetes alkalmazása mellett a látogatók döntő többsége megértő és együttműködő volt. „Olyan nincs, hogy valaki azzal a felkiáltással, hogy gödi vagyok, csak úgy besétál” – fogalmazott Tősér Tibor.
A tapasztalatok szerint a közösségi médiában olvasható egyes várakozásokkal ellentétben nem alakult ki tömeg a fürdőben. Tősér Tibor szerint
a szélsőséges időjárási körülmények miatt a strandolás is megterhelőbb a szokásosnál,
így a látogatottság inkább a reggeli és a délutáni órákban volt magasabb. Hétfőn a korábbihoz hasonló számú vendég érkezett, mivel a kedvezmény híre a nap folyamán mindenkihez eljutott.
A strandvezető kitért a nagy hőségben dolgozó személyzet helyzetére is, hangsúlyozva, hogy a körülmények a munkavállalók számára is rendkívüli megterhelést jelentenek. „Higgye el, egy úszómesternek is nagyon nehéz a medence partján lennie 41 fokban” – tette hozzá, megjegyezve, hogy bár váltott műszakban dolgoznak, reményeik szerint a hét közepétől valamelyest enyhül a dolgozókra nehezedő nyomás.
A meteorológiai előrejelzések szerint a hőség a mai napon tetőzik, így a strand továbbra is kiemelt figyelmet fordít a látogatók és a munkatársak egészségének védelmére.
