Közzétették a pályázatot a gödi autóbuszvonalak üzemeltetésére

Göd új pályázatot írt ki a helyi autóbusz-közlekedés üzemeltetésére. A tervek szerint 2025. december 1-jétől két éven át egy új szolgáltató biztosítja majd a buszjáratokat, azzal a lehetőséggel, hogy a szerződés további egy évvel meghosszabbítható.

Az új közszolgáltatási szerződés értelmében a nyertes szolgáltató minden utas számára ingyenesen, ellenszolgáltatás nélkül biztosítja a járatok használatát. Ez azt jelenti, hogy a gödi helyi buszokon nem kell majd jegyet váltani vagy bérletet venni, csupán a szolgáltató üzletszabályzatának kell megfelelni.

Mire számíthatnak még az utasok?

  • A pályázatban szigorú elvárásokat fogalmaztak meg a buszokkal szemben. Az új szolgáltatónak minimum két, alacsonypadlós, klímával felszerelt autóbuszt kell üzemeltetnie, melyek viszonylag újak: egy kisebb (legalább 17 fős) kisbusznak 2015 utáni, egy nagyobb (legalább 40 fős) midibusznak pedig 2010 utáni gyártásúnak kell lennie. Mindkét busz esetében minimum EURO 5 vagy EURO 6 környezetvédelmi besorolást írnak elő, és ami az utasoknak fontos: a járművek belső terének és külső megjelenésének is kifogástalannak kell lennie, nem lehetnek rozsdásak, horpadtak, vagy koszos ülések. Egy harmadik, tartalék busz is rendelkezésre áll majd a zavartalan közlekedéshez.
  • A buszokon belüli utastájékoztatás is feladat lesz, és a járművek nyomkövető rendszerrel is fel lesznek szerelve. Ez segíthet majd a pontosabb érkezési idők kalkulálásában és a járatok nyomon követésében.
  • Az önkormányzat továbbra is biztosítja a menetrendet, amihez a szolgáltatónak tartania kell magát. A szolgáltatás tanítási és tanszünetes munkanapokon is elérhető lesz, garantálva a folyamatos utazási lehetőséget.
  • A pályázat kitér a megfelelően képzett járművezetők alkalmazására és oktatására is, ami hozzájárul a biztonságos és kényelmes utazáshoz.

Miért most van ez a pályázat?

A jelenlegi közszolgáltatási szerződés lejárta miatt írta ki Göd az új pályázatot, melynek célja, hogy a 2025. december 1-től induló időszakra egy megbízható és magas színvonalú szolgáltatót találjanak.

Az ajánlatok benyújtási határideje 2025. augusztus 11., 10:00 óra, az eredményhirdetés pedig 2025. augusztus 15-én, 10:00 órakor várható.

A szerződés megkötésére szeptember végén kerül sor, a szolgáltatás pedig december elején indul.

A részletes kiírást és dokumentációt ide kattanitva éri el a város honlapján.

A tervekről a Hello Gödön már korábban is beszámoltunk és szóba került a testületi ülésen is. Az ingyenességért cserébe a hétvégi járatokról valószínűleg le kell mondaniuk a gödieknek.