Kincsem és a macska – leleplezték Csalogány szobrát

Megnyílt a Kincsem 150 kiállítás a Gödi Kincsem Udvarházban, és leleplezték a veretlen gödi csodaló macskabarátjának a szobrát, Tóth Dávid alkotását.

A kiállítást és az ünnepséget a Gödi József Attila Művelődési Ház és annak vezetőjének, Szabó Zsuzsa szervezte. Ezt Kammerer Zoltán is kiemelte a rendezvényen mondott köszöntőjében, remélvén, hogy sokan ellátogatnak majd ide.

A beszédében emlékeztetett arra, hogy a Tápiószentmártonban született csodakanca másfél éves korában költözött ebbe az istállóba, és a gödi vasút túloldalán kialakított, páratlan talajú pályán edzette őt trénere, Hesp Róbert.

Csak a gödi kút vizét itta meg, még akkor is, ha éppen Angliában versenyzett, és itt lett elválaszthatatlan barátja a legendás fekete-fehér macska, akinek szobrát éppen most leplezték.

A kanca 150 éve született, és győzelmei után városunk (akkor még falu) felkerült Európa térképére, sorra jöttek a tudósítók Magyarországra és Gödre.

A polgármester megemlítette azt is, hogy az önkormányzat a jeles nap apropóján egy ingyenes kiadvánnyal emlékezik meg a csodalóról, amelyet az elkövetkezendő napokban minden gödi háztartásba kézbesítenek.

(A rendezvény zártkörű volt, így köszönjük a városházának, hogy megkaptuk a polgármester beszédét az esemény után.)