Ismét nagyot mentek fiatal kajakozóink, hullottak az aranyak

Sukorón rendezték a Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupát. A Gödi SE kajakozói az éremtáblázat 5. helyén végeztek 11 éremmel (5-2-4).

A Regionális Akadémiai Kupa kiemelt jelentőségű verseny, mert innen lehet továbbjutni a Magyar Kupára, ami a legszínvonalasabb és egyben legnehezebb megmérettetés egész évben (három hét múlva rendezik majd, szintén Sukorón). A páros és négyes hajókban lehetőség van a régión belüli különböző szakosztályok versenyzőinek összeülni, sőt, a Magyar Kupára össze lehet rakni minden régióból egy olyan négyes egységet, amelyben a régió legjobb versenyzői ülnek.

647 nevezés érkezett a versenyre, a gödiek 69 versenyzővel vettek részt a regattán (a KSI mellett a legnagyobb létszám volt). Ez 31 klubot jelentett.

Németh István (Putyu) gondolatai a verseny kapcsán:

A Regionális Kupán U14-től felfelé csak 500 és 1000 méteres távokat rendeznek, előfutam, középfutam és döntő beosztás szerint, így eléggé intenzív napon vagyunk túl. Több régiós egyesülettel is volt együttműködésünk a páros egységekben, így a váci és a dunakeszi klubokkal.

Varga Zalán nagyon jó csatát vívott az 1000 m-es döntőben és lett 3. helyezett,

pont a páros partnere, Rasztotzky Vince mögött. Ezért is volt meglepő kicsit, hogy az 500 m-es párosuk csak az 5. helyen ért célba, itt még ki kell deríteni, mi lehet ennek az oka, hiszen egyéni teljesítményükkel és felkészültségükkel nincs probléma.

Stampf Bence váci páros partnerével nagyszerű 3. helyet ért el, és kifejezetten örülök Káplár Zille 500-on elért egyéni dobogós helyezésének is. Rózsa Julcsi is döntőbe jutott egyéniben, Káplár Zillével közös párosuk pedig az 5. helyet szerezte meg 500-on. Soós Gréta és Molnár Csenge párosa is ebben a döntőben volt érdekelt, Gréta pedig egyéni 500-on is döntőbe jutott. Továbbra is igyekszünk minél több síkvízi pályát menni, minden lehetőséget kihasználni a gyakorlásra.

Pélyi Dávid összegzése:

Elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével, megerősítettük mindkét korosztályban a pozícióinkat, amit jó volt látni. 21 kajakossal álltunk rajthoz az U10-U11-es korcsoportban, mindenki 2000 m-en, és hárman közülük életükben első alkalommal szerepeltek versenyen, azt viszont nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy jó érzésekkel jöttek le a sukorói pályáról. Kiemelném az Ilyés Vilmos, Slezsák Zsombor párost, akik még a dobogóra is majdnem felállhattak nagyszerű hajrájuk után, Fogas Livi a 2. helyen végzett, Varga Szonja 4. lett, és Mészáros-Komáromy Örs is úgy lett 5., hogy a rajtja nem sikerült, onnan küzdötte fel magát.

Megnyerte a versenyét az Imrik Maja, Bohus-Magyar Zselyke páros, nagyon jól kamatoztatták a hajrában a képességeiket.

Egyre jobban látható a gyerekek stratégiai fejlődése is, figyelnek a körülöttük történő eseményekre és alkalmazkodni próbálnak hozzá. Ami a felkészülésben most nehézséget okoz, az a Duna magas vízállása. Jelenleg evezési zárlatot tartok a csoportommal, amíg 550 cm alá nem megy a vízszint, és mivel lassú apadásra számítanak a vízügyi szakemberek, bízom benne, hogy mihamarabb elérjük ezt a szintet, hogy újra hajóba szállhassunk. 8 hét van az országos bajnokságig, nem vagyunk elkésve semmivel, szóval saját ritmusban tudjuk végezni a felkészülést továbbra is. Legközelebb az Eszkimó-Indián Játékokon indulunk Nőtincsen a június 22-i hétvégén, ez 2 napos program lesz, ott fogunk maradni sátorozni a tó mellett, ami a csapatszellem építése miatt is kiváló lehetőséget kínál.

Sinkó László (Simi) értékelése és előretekintése:

Mind a csoportomat, mind a szakosztály eredményeit tekintve egy nagyon jó versenyen vagyunk túl, az éremtáblázaton is tükröződik, hogy az ország legerősebb régiójában őrizzük a helyünket az élmezőnyben.

11 érmet szereztünk, az 5. legeredményesebb szakosztály lettünk,

és ha szétbontjuk fiú-lány kategóriára az érmeket, illetve csak a kajak eredményeket számoljuk, akkor a gödi lányok a 3., a fiúk az 5. helyen végeztek. Aki szeretett volna most versenyezni (a B csoportból páran most debütáltak), azok mind lehetőséget kaptak, rájuk is igyekeztünk kiemelten figyelni. A már évek óta versenyzők közül Kramer-Boga Emma úgy tudott nyerni, hogy sem a hátszél, sem az 500 m nem igazán fekszik neki. Egyre több síkvízi edzésre is szükségünk lesz, hiszen U14-ben már nemcsak 2000 m-en rendeznek versenyeket. Szabó Balázs is idei első győzelmét ünnepelhette, az első 4 helyezett gödi volt ebben az U13-as mezőnyben, szóval itt nem lehet senkinek sem a babérjaira ülni, hiszen 2 mp-en belül értek célba mindannyian. Kovács Merse BKV-s párjával nagy fölénnyel nyerték az U12-es versenyt, sokat jelentett számukra az, hogy többször tudtak már együtt evezni. Erdős Nóri is nyert MK2-ben, neki KSI-s párja volt, ők sokkal nehezebben készültek fel a közös versenyzésre, és még a verseny előtt is változtatni kellett, például megcserélni a versenyzőket a beülőkben. Lepkó Saci és Turi Angi is nagyon jól kajakoztak párosban, 4. helyen végeztek, de ezzel is bejutnak majd a Magyar Kupára.

Együttműködés

A szakosztályok közötti együttműködés (ami lehetőség és elvárás is a régión belüli egyesületekkel szemben) nagyon jól működött, a nagy létszámok alkalmat adnak a csapathajók gyakorlására és hogy a kajakosok kitekintsenek az egyesület kereteiből. Akinek például nincs párja, az összeülhet más egyesület versenyzőjével. Ehhez pedig még extra adalék, hogy a hajókat is megosztják egymás között a szakosztályok, hiszen annyira szorosan voltak a futamok egymás után. Emiatt is köszönettel tartozom azon egyesületeknek, akikkel közös egységeket állítottunk ki (pl. BKV Előre, KSI, Váci Kajak SE).

Ezen a héten Szegeden rendezik meg a felnőtt kajak-kenu Európa-bajnokságot, ennek keretében június 16-án U12-es betétfutamokat is tartanak, ahová Erdős Nórit és Kovács Mersét is beválogatták a régiós MK4-es hajóba. A fiúk heti 1 alkalommal közös gyakorlást tartanak már hetek óta, a lányoknál ez nehézkesebben ment a versenyzők közötti nagyobb fizikai távolság miatt, de mindkét, általunk érintett egység jól fog szerepelni, ez meggyőződésem. Ezután Eszkimó-Indián Játékok jönnek az iskolai tanév befejezése utáni hétvégén, majd a Magyar Kupa a hónap végén.

Eredmények

I. hely

  • Kramer-Boga Emma K1 U14 500 m
  • Bakró Márton (BKV Előre) – Kovács Merse MK2 U12 2000 m
  • Erdős Nóra – Nagy Elina (KSI) MK2 U12 2000 m
  • Imrik Maja – Bohus-Magyar Zselyke MK2 U10-U11 2000 m
  • Szabó Balázs MK1 U13 2000 m

II. hely

  • Fogas Lívia MK1 U10 2000 m
  • Berencsi Boldizsár MK1 U13 2000 m

III. hely

  • Varga Zalán K1 U16 1000 m
  • Madár Bendegúz (Vác) – Stampf Bence K2 U13-U14 500 m
  • Káplár Zille K1 U16 500 m
  • Slezsák Tamás MK1 U13 2000 m