Fura egy választás jön június 9-én

Bár most, június 9-én szavazunk az önkormányzati választáson, de az új testület csak októberben kezdheti meg a munkáját.

A június 9-i választáson mandátumot szerzett polgármester és önkormányzati képviselők munkájukat 2024. októberében tartandó alakulóülésen tett esküvel kezdhetik meg. Ez a furcsasága a június 9-ei választásnak. Mindez azért történt, mert a kormány, – takarékossággal indokolta -, az őszre esedékes önkormányzati választást előrehozta az EP-választások időpontjára.

Így aztán az október 1-jéig a törvény értelmében a jelenlegi polgármester és képviselő-testület
teljes jogkörrel, változatlan összetételben végzi munkáját.

Magyarán most választunk, de az új testület csak ősztől végzi munkáját. Ez kicsit hasonlít az amerikai elnökválasztásra, ott november elején szavaznak, majd az új elnök csak januárban foglalja el hivatalát.

Az egy nagy kérdés, hogy a most megválasztott képviselők addig mit csinálnak, mit csinálhatnak. Van ugyanis olyan település, ahol a mandátumot elnyert képviselőket meghívják a testületi ülésekre és az előterjesztéseket is megkapják, sőt, valamilyen szinten bekapcsolódhatnak majd a munkafolyamatokba is.