A polgármester számolt be arról, hogy a régi golf beütőpályánál lévő meglehetősen rozzant épületet már bontják. Ez azt jelenti, hogy lesz hely a régóta várt új bölcsödének az Oázis lakópark északi oldalánál a Kinizsi utcánál.
A gödiek jelentős része tudja, hogy a januári testületi ülés után beszélt Kammerer Zoltán arról, hogy végre a meglévő tervek alapján elkészülhet az új bölcsőde. Tavaly áprilisban arról volt szó, hogy talán már 2024-ben elkezdődhet a munka, de az engedélyeztetés nem volt egyszerű.
Fontos előzmény azonban, hogy még az előző vezetés alatt, 2021-ben Balogh Csaba polgármester (aki később a testülettel való szembenállása miatt lemondott) egy személyben döntött arról, hogy Göd visszalép egy 480 millió forintos, már megnyert bölcsődei pályázattól – írta akkor a godihirnok.hu. A lap szerint ezután Hlavács Judit alpolgármester arról beszélt , hogy “a bölcsődei ellátás nem kötelező önkormányzati feladat (szemben az óvodával). Ez nem azt jelenti, hogy szerintem nem szükséges, csak annyit, hogy ellentétben a törvények által megszabottakkal, ezt nem feltétlenül kell biztosítanunk”.
Hlavács Judit indult a 2024-es választáson is, de aztán visszalépett a köztartozási ügybe keveredett Göd-ÉRT-elnök, Szegedi Ákos javára.