Túl az első kemény edzőtáboron

Március 30-tól április 4-ig Győrben edzőtáboroztak a gödi U14-U18-as korosztályok kajakosai, felkészülve a következő hetek versenyeire. Árkosi Gábor és Sinkó László (Simi) edzők felügyelték a tábort, ahová 31 versenyző utazott el.

Az előzetes időjárási adatok alapján volt némi félelem a csoportban, hogy a hét során várható esőben és szélben miként tudják majd a tervezett munkát elvégezni, szerencsére az eső elkerülte a területet, a nagy szélhez pedig mindenki igyekezett alkalmazkodni, hiszen az egész országban hasonló körülmények voltak.

A hatékonyabb munkavégzés elősegítésére több edzésen is két csoportra osztva kajakoztak a versenyzők, hogy mindenki a számára legerősebb csapatban tudjon dolgozni, ez már a versenyzők életkorának a különbözősége miatt is jó döntésnek bizonyult.

Sikerült a helyi szakosztály kajakosaival is együttműködni, több alkalommal is együtt edzettek a gödiek Csay Renáta és Borsodi Géza tanítványaival, ami egy kis extra motivációt is hozott az edzésekbe.

Mivel a maratoni országos bajnokságot Győrben rendezik május 15-17. között, kiváló tapasztalatokat szerezhettek a kajakosok az arra való felkészüléshez is. Igyekeztek az edzők sokoldalúan összeállítani az edzéseket, ennek keretében a környéken rendelkezésre álló vízfelületeket mind bejárták a versenyzők a hét során, mint például a leendő versenypályát, a Rába, a Mosoni-Duna és a Mosoni-Duna-holtág vízitelephez közelebb eső részeit, és ezáltal a kajakosok szokhatták a keményebb és a kicsit lágyabb vizeket is.

Az ilyen típusú edzőtáboroknak lényeges eleme, hogy a gyerekek elfáradjanak a kiemelt terhelés hatására, ezért is fontos az átlag fölé emelni az igénybevételt. A bő egy hónap múlva esedékes maratoni országos bajnokság helyszínén való edzés pedig azért is kifejezetten hatékony, mert segíti az önbizalom kiépülését, hiszen a versenyzők a legapróbb részletekre is fel tudnak ilyenkor készülni – kaptuk a beszámolót.