Diákolimpiai bajnokok lettek a huzellás gödi kajakosok

Az Országos Diákolimpiai döntőben csapatban bajnoki címet szereztek a gödi kajakosok mezei futásban. Amellett, hogy a fiúk nagyszerűen futnak, még egy iskolába is járnak, a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába.

A március 20-i megyei forduló után (ahol nagy fölénnyel nyerték a csapatversenyt), április 10-én rendezték az országos döntőt Gödöllőn.

A fiúk III. korcsoportjában (2011-2012-es születésűek) indultak a gyerekek, ahol 2500 m-es távot kellett leküzdenie a 222 résztvevőnek.

Az egyéni versenybe Kovács Bozsidár kvalifikálta magát a megyei döntőről, aki végül nagy csatában a 8. helyen ért célba, a többiek a csapatot alkották, azaz ide számított az elért helyezésük. Bozsidár testvére, a 2012-es születésű Kovács Merse 18. helyen ért célba (ő jövőre is ebben a korcsoportban versenyez majd), őt követte Szabó Balázs az 55., Berencsi Boldizsár pedig a 62. helyen. Az 5 fős csapatok legjobb 4 versenyzőjének helyezési számát adták össze a csapatok értékelésekor, így jött ki a 143 helyezési pontszám, amivel

a Huzella Általános Iskola megnyerte a bajnoki címet.

Kámán Zsolt a csapat ötödik embere volt, az ő helyezési száma már nem befolyásolta a csapat eredményét, azonban Zsolt is fontos szerepet töltött be a csapatban. A dobogóra természetesen mind az öten felálltak. A gyerekek huzellás felkészítő tanára Sellyei Noémi volt, aki büszkén gratulált a fiúknak a nagyszerű sikerükhöz.

A mezőnyön látható volt, hogy többen már komolyabban foglalkoznak az atlétikával, ezért is kiemelkedő a gödi kajakosok sikere. A srácok egyébként Sinkó László (Simi) csoportjában edzzenek.

A huzelllás fiúk a mezei futás diákolimpiai versenyeken korábban is jól szerepeltek, hiszen 2022-ben is 1., 2023-ban pedig 2. helyen végeztek az országos döntőn.