Csodálatos győzelem, első helyen jutottak a rájátszásba a gödi lányok

Idegenben is nyertek a gödi kézilabdás lányok. A hónap végén már jöhet a rájátszás.

Az alapszakasz zárásaként a Csépe Salgótarjáni SKC otthonába látogatott a Gödi SE az NB II C csoportjában.

Kézilabdázóink a védekezésben kissé álmosan kezdtek, de a támadójátékunk jól működött.

Már az első félidőben komoly előnyt (14-25) szereztek, amit a második félidőben tovább tudtak növelni. 30-47 lett a vége a mieink javára.

Csapatunkból a legtöbb gólt, nyolcat, Szenes Bettina szerezte.

Tősér Tibor edző a mérkőzés után a Hello Gödnek úgy értékelt: “Aminek igazán örülök a győzelem mellett, hogy mindenki kapott játéklehetőséget, amivel élni is tudott. 14 győzelemmel 100 százalékos teljesítménnyel, veretlenségünket 2023 április 1 óta megtartva lépünk a felsőház küzdelmeibe”.

Ott először az Ungvár csapatával (igen, a kárpátaljaiak a magyar bajnokságba neveztek) találkoznak március 23-án vagy 24-én.

Fotónk korábbi felvétel.