A gyakorlat részleges, tehát ebben csak az önkormányzat, a helyi polgári védelem vezető szervei (Irányító Törzs) érintettek. Az akció során egy a Samsung SDI Magyarország Zrt. területén kialakult szimulált baleseti helyzet megoldását kell a tervek szerint végrehajtania az érintett önkormányzati állománynak.
A gyakorlatot 2024. szeptember 12-én (csütörtökön) 10 és 12 óra között tartják.
A gyakorlaton az önkormányzatból érintett személyek és a társszervek vezetői illetve a katasztrófavédelmi szervek ellenőrei vesznek részt – olvasható a város honlapján.
A gyakorlat során az embereknek nincs teendője nincs, a lakossági riasztó eszközök (MoLaRi) nem szólalnak meg.
Ebben az időben a polgármesteri hivatal környékén a társszervek (Rendőrség, Katasztrófavédelem, Tűzoltóság, Magyar Közút, Mentők stb.) gépjárműveit láthatják mozogni, akkor azok a mozgások a gyakorlattal összefüggőek lesznek.