Az augusztus és szeptember végére tervezett éjszakai váltó- és vágány-utószabályozási munkálatokat követően mintegy 1500 méteren 80 km/órás sebességgel lesz használható a pálya – akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások.
Hétfőtől a Teleki Blanka utca – Szegedi út találkozásánál lévő vasúti átjárót ismét használhatják az autósok is.
Az utasok igényeihez igazodva június 1-jétől meghosszabbított üzemidővel közlekedik a MÁV-csoport több fővárosi és agglomerációs (kék és a sárga) VOLÁN- és HÉV-járata is, – ezáltal igazodva a metrók éjszakai menetrendjéhez.
Budapest–Vác (70-es) vonal
- A Nyugati pályaudvarról 22:15-kor induló S70-es vonat (2498) 5 perccel később közlekedik.
Még van munka
A sebességkorlátozásokat megszüntetve mintegy 1500 méteren ezentúl 80 km/órával mennek majd a vonatok. Az ehhez szükséges – a szakmai technológia szerint előírt – utólagos nagygépes váltószabályozásokat augusztus 21-től, az utólagos vágányszabályozásokat pedig szeptember 23-tól végezzük el, ám ekkor már csak éjszaka dolgoznak, így napközben nem zavarják a vonatforgalmat. Ezt követően megszűnhetnek az eddig átlagosan kétperces késéseket okozó sebességkorlátozások – írta a MÁV.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még tesztelni kell az új váltókat és vágányokat.