A Gödi Kulturális és Médiaműhely Nonprofit Kft. által működtetett intézmény arculatát a sződligeti Herbály Bettina és a gödi Burgundi Blanka alkotta meg egy hosszas egyeztetési folyamat eredményeként.
A tervezők feladata egy olyan kortárs, moduláris dizájn létrehozása volt, amely a fiatalok és az idősebbek számára egyaránt könnyen befogadható, emellett pedig alkalmazkodik a különféle programtípusokhoz, plakátokhoz, valamint a digitális felületekhez.
A Gödi Körképben megjelent tájékoztatás szerint Gödön korábban önkormányzati tulajdonú cég még nem dolgozott együtt professzionális arculattervezőkkel ilyen átfogó feladaton.
„Olyan arculatot szerettünk volna, amely igazán jellemző ránk:
sokszínű, játékos, mégis közérthető.
A középpontba a közösségépítés és a közösségi élmény került, a kulturális értékek, a gödi hagyományok és a helytörténet megőrzésével” – fogalmazott a megújulás kapcsán Balogh Péter Dávid ügyvezető.
Az új grafikai elemek a következő hónapokban lépésről lépésre jelennek meg a közösségi médiában, a Gödi Körkép és a Pezsgő Város hasábjain, valamint az intézmény szórólapjain. Az átállás utolsó állomása a honlap megújítása lesz.
A friss vizuális világ egyben a Gödi Művház ernyőnév megerősítését is szolgálja. A rövid, közvetlen elnevezés nemcsak a hagyományos József Attila Művelődési Házat jelenti, hanem több városi helyszínt is összefog: magában foglalja a Kincsem Udvarházat, az Ady Klubot, a felsőgödi Tűzoltószertár Múzeumot és a kiserdei Civil Tanyát.
