2200 halászlé fogyott el 800 forintos áron az I. Gödi Mindkifogtuk Fesztiválon. Az esemény nyitányáról a Hello Göd Face-sztorikban számolt be, amelyet 24 óra alatt legkevesebb 1800-an néztek meg.
Már a nyitáskor, délután háromkor sokan álltak sorba a bajai alapú, azaz tésztás halászléért. A horgászvizsgánál is kimondottan sokan voltak, a gyerekek pedig jókat kacagtak a hatalmas fújt buborékokon.
A rendezvény fénypontja azonban a kora esti Bikini-koncert volt. Ennek kedvezett az is, hogy negyed 5 körül elállt a szemerkélő eső is.
A hatalmas sátorban közel 3000 ember énekelt együtt a zenészekkel, például azt, hogy “ki visz majd haza”. Remélhetőleg azért a józanság győzött és mindenki rendben hazaért.
Akik azonban jól bírták a gyűrődést azokat a Kozmix és a DJ-k szórakoztatták.
Az esemény érdekessége volt, hogy a választási kampánynyitány is szombatra esett, így voltak, akik aláírásokat próbáltak gyűjteni a környéken, nem csoda, hiszen ahogy írtuk, 5000 ember fordult meg a Feneketlen tónál. Nem véletlenül mondták a Hello Gödnek a szervezők: “ez volt az eddig logjobb és legnagyobb rendezvényünk”.