Sikertörténet lehet a magántanárokat ajánló projekt

Az ELTE-n futott a Hungarian Startup University Program (HSUP), Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa. A nyertes ötletgazdák között van a gödi Pocsári Csaba is.

“A projektem egy Magántanár Ajánló oldal” – kezdte levelét Pocsári Csaba, amelyet a Hello Gödnek írt. A gödi egyetemista különleges vállalkozását mutatta be nekünk.

joylin.hu arra jó, hogy a diákoknak, szülőknek, tanulni vágyóknak nem kell napokat/heteket eltölteni azzal, hogy tanári profilokat nézegetnek. Ez egy magántanár-kereső.

2023 decemberében küldte be a HSUP-nak a vállalkozási ötletét, amelyet az egyik legkiválóbbnak választottak januárban. Később két társával projektet csinált belőle. Mostanra készültek el vele.

A média szakos fiatalember annyit írt még nekünk, hogy “is vagyok az egyetemen és imádok írni. Egy időben én is újságíró szerettem volna lenni, úgyhogy nagyon szívesen dolgoznék önnel a cikken. 
“Születésem óta itt élek Gödön. Mindig örültem neki, ha hallottam, olvastam sikertörténetet gödiekről.”