Saját pénzüket adták a fiatal gödi focisták

Segítséget vitt a Gödi SE U19-es labdarúgócsapata egy idősotthonba.

A Gödi SE U19-es csapat játékosai pénzt gyűjtöttek, hogy ne csak a pályán mutassák meg, ők több mint egy focicsapat – írta a Hello Gödnek a fiatalok edzője.

Lukács Zoltán Gábriel arról beszélt lapunknak, hogy a játékosok a diákmunkából, zsebpénzből összedobtak egy jelentős összeget, mert támogatni akartak egy jó ügyet.

A váci Rádi úti Idősek Otthona számára az összegyűjtött összegből alapvető higéniai kellékeket, mint papírtörlő, zsebkendő, wc-papír vásároltak. Ezeket személyesen vitték el, és adták át.

Megkérdeztek a mestert, hogy miért vállalkoztak erre. Úgy fogalmazott: “nagyon fontos, hogy

ne csak játékosokat neveljünk, hanem embereket!

Olyanokat, akik nem csak a pályán meghatározóak a cselekedeteik miatt, hanem azon kívül is. Ez nem az utolsó kezdeményezésünk lesz, megmutatjuk, hogy egy olyan kollektíva vagyunk, ahová jó tartozni.

A játékosok közül Tolnai Péter arról beszélt, hogy “jó volt segíteni másoknak. Suliban is részt vettem ilyenekben, fontos nekem, látni az örömteli arcokat”.

Hutkai Attila kapusedző rendszeres adományozó, aki szerint egyszerűen jól esik segíteni embertársainkon. “A segítségnyújtáskor a mosoly megfizethetetlen”.

A támogatásban közreműködött még a Poly-Mix Kft és a Mr. Klíma 0 Energy Kft is.

Ők vettek részt az “akcióban”:

Grünzweig Erik, Győrvári Ábel, Geiger Ágoston, Tolnai Péter és az edzők: Hutkai Attila, Lukács Zoltán Gabriel.