A pünkösd az Egyháznak – húsvét után – a legrégibb ünnepe. Pünkösd nemcsak egyszer volt esemény, mint a mesékben. Pünkösd minden évben megtörténik, sőt, minden alkalommal, amikor valaki megtér, elkötelezi magát Jézus örömhíre, az evangélium mellett, és bekapcsolódik az Egyház közösségébe.
De honnan is ered ez az ünnepünk?
A zsidó nép ötven nappal a pászka, azaz a zsidó „húsvét” után ülte meg az ún. sátoros ünnepet, amikor
arra emlékeztek, hogy Isten, Mózes által, a Sínai-hegyen szövetséget kötött a választott néppel. Ekkor adtak hálát a termésért (gabonáért, szőlőért, olajért, vízért), alamizsnát osztottak a szegényeknek, megajándékozták egymást az emberek. A mi karácsonyunkhoz lehetne hasonlítani. Jézus korában már főleg a Tóra ünnepeként emlegették, mégis óriási izgalom, készülődés, sürgés-forgás közepette zajlott. Ilyen óriási örömesemény alkalmával történt a pünkösdi csoda. Az újszövetségi Bibliában az Apostolok Cselekedetei úgy mutatja be a pünkösdi eseményt, hogy viharszerű szélzúgás támadt, miközben lángnyelvek ereszkedtek le az apostolokra, akik nyelveken kezdtek beszélni.
Mi az pünkösdi csoda?
A pünkösdi csodát költői szimbolika írja le: a szél és a tűz a fő elemek. Az apostolok pünkösdi történetét könnyebb megértenünk, ha arra gondolunk, ami az ószövetségi Biblia szerint Mózes idejében történt a Sínai-hegynél. Mindkét esemény külső jelei, szimbólumai hasonlóak: a tűz, a láng, a mennydörgés Isten jelenlétének szimbólumai.
Az Apostolok Cselekedetei leírásában ezek a jelek az apostolok bensejében történt átalakulásokat szimbolizálják. A szélzúgás, a vihar azt jelenti, hogy olyan természetfölötti esemény történt a tanítványokkal, amely a vihar sodró lendületével, erejével kisöpörte szívükből az önzést, a gőgöt, a pénzsóvárságot, az érzékiséget. Ez a vihar megtisztította emberségüket. Ahogyan a Sínai-hegy vihara is tisztulást hozott Mózes és a nép életében. A tűz a lelkesedés, az öröm, a szeretet jelképe, ami az apostolok szívében keletkezett. Amint a tűz kiéget és tisztává tesz tárgyakat, úgy ők is tisztán kezdték látni, érteni a föltámadás valóságát. Tűz, forróság, lelkesedés, sőt, bátorság töltötte el őket.
Már nem féltek.
Nyelveken kezdtek el beszélni. A lángnyelvek az Isten Igéjét szimbolizálják, amit a Szentlélek tüzesít át. Olyan élményben van részük, hogy beszélniük kell, de nem is ők beszélnek, a Lélek beszél bennük, általuk, irracionális módon. Amint a bábeli nyelvzavar káoszt okozott az emberiség életében, úgy a Lélek egységet teremt: az Isten beszél, emberi szavakba nem önthető módon, mégis mindenki érti. Ettől kezdve az apostolok és minden ott lévő tanítvány számára élmény lesz a Jézus-esemény, háromezren megtérnek, megkeresztelkednek. Elindul az örömhír a világban, és ezáltal megszületik az Egyház.
A Lélek ott működik, ahol engedik. A Szentlélek erőt ad, éltet, lelkesít, megvilágosít, igazságot tesz bennünk és körülöttünk, ha kérjük és engedjük. A Lélek nem erőszakos, hanem finom indításai vannak.
Pünkösd ünnepe azt üzeni minden jó szándékú embernek, hogy ezeket a finom indításokat vegyük észre,
higgyünk a Lélekben, és engedjük működni életünkben. Sőt, kérjük Őt: tisztítson meg bennünket a Lélek tüze, és lelkesítsen a jóra! A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye: két isteni személy (az Atya és a Fiú) kölcsönös szeretete, odaadása.
Üzenet a gödieknek
Szívemből kívánom a kedves gödieknek – ahol nemrég olyan szép szolgálati éveket töltöttem –, hogy engedjék ezt a Szellemet, a Szentlelket, hogy áthasson, alakítson, vezéreljen kicsiket és nagyokat egyaránt minden jó, értékes törekvésükben. És ezáltal tudjunk odalépni embertársaink felé, a minket végtelenül szerető Istent sugározva.