Prónai István értékelte csapata bronzérmét az országos lecsófesztiválon

Ahogy arról a Hello Gödön elsőként beszámoltunk, a Gödy Galery harmadik helyezést ért el a balatonkenesei lecsófesztiválon. Az országos megmérettetésen 34 csapat indult.

Megkértük az immáron érmes lecsómester, hogy számoljon be, miképpen történt a díjazásuk.

Prónai István azt írta nekünk, hogy “a zsűri azt mondta, hogy

szerencsés volt a lecsó hagyományos összetétele úgy, hogy belecsempésztük az szakács egyéniségét.

Ami magát a lecsójukat illeti szerinte a fő szempont a kóstolásnál a paprika állaga volt. Nem főtt e túl, de ne is maradjon nyers.

A zsiradék megfelelő aránya is számít ilyenkor. Értékelték emellett a csapat egyenruháját, a bemutatkozó beszédet, a csapattársunk által sütött kenyeret is.

Verseny

Úgy látja, hogy erős volt a mezőny, miközben sok helyi indult. A tálalás sokat számított, a “kevesebb néha több” elvet is figyelembe véve.

Ami versenytársakat illeti úgy érezték, hogy “itt aztán felköthetjük a gatyát”, hiszen az egyik szakács a verseny 20 évéből 14-szer indult már.

Prónai István végül azt emelte ki, hogy az emberek barátságosak, udvariasak és segítőkészek voltak, arról már nem is beszélve, hogy a Balatonhoz csak 20 métert kellett sétálni és máris csobbanhattak.

2025-ben is

 A jövő évre a polgármester személyesen invitált minket – tette még hozzá a gödi lecsómester.