Pikkelt a bíró Gödre, nevetséges kiállítás Dunabogdányban

A gödiek kapusa számolt be a Dunabogdányban uralkodó állapotokról a hőseis 1:1 után.

Ahogy arról a Hello Gödön már beszámoltunk a Gödi SE parázs mérkőzésen szerzett 1 pontot a rivális Dunabogdány ellen a Pest megye III-ban. A meccsen több piros lap is volt. Éppen azért arra kértük kapususnkat, hogy mesélje el, mi történt a feszélt találkozón.

Lukács Zoltán Gábor azt írta, hogy “tudtuk, nem vár ránk könnyű mérkőzés Dunabogdányban, ezért az első pillanattól kezdve koncentrálnunk kellett. Az első negyedórában két komoly helyzetünk is volt, amit nem tudtunk értékesíteni, de az első félidőt abszolút mi domináltuk. Az ellenfél pontrúgásokból próbált veszélyeztetni, kihasználva a magasságbeli fölényüket, de talán egyszer kellett védenem az első félidőben.”

2. félidő

“A második félidőt is jó iramban kezdtük, de az ellenfél talált be a 48.percben. Ezt követően próbáltunk még egy fokozatott váltani, aminek meglett az eredménye, hiszen az 54. percben Jakus Zsolti góljával egyenlítettünk.”

Kapufák

Az utolsó fél órában mindkét kapu előtt voltak helyzetek, mindkét csapatnak volt egy-egy kapufája, valamint a kapusoknak is volt dolguk bőven.

Kiállítás

“A mérkőzés utolsó percében kaptunk egy piros lapot, amit abszolút nem érzünk jogosnak, hiszen az egész szituáció onnan indult, hogy a Ráth Kolost, lerántotta az ellenfél játékosa, majd a földön fekve nem engedte felállni és Kolos ekkor le akarta magáról lökni az ellenfél. Ezt a partjelző durva szabálytalanságnak ítélte meg, és a bíró a korábban felmutatott sárgalap után piros lapot adott neki. Hozzátenném, hogy

a szabálytalankodó játékos lap nélkül megúszta az esetet.

A helyzet az, hogy az egész mérkőzésen éreztük, hogy a bíró nem tartja kézben a mérkőzést, furcsa ítéletek és a hazai nézők nyomásának engedve ítélt meg egy-egy szituációt. Tudjuk, hogy a dunabogdányi „úriközönség” előtt – ahol már a 14 éves gyerekek is be vannak tanítva a „szurkolásra”- nehéz fújni, de ettől függetlenül a következetesség és a korrekt döntéshozatal elvárt lenne.”

Összegzés

“Összességében a döntetlen jogos eredmény, többet szerettünk volna kihozni a mérkőzésből, de ez most így sikerült. A sorsunk továbbra is a mi kezünkben van, harcolni fogunk az utolsó pillanatig a harmadik helyért” – értékelt a Hello Gödnek a gödiek kapusa.