Az igazgató a tőle megszokott humorral nyitotta meg a rendezvényt, viccesen megkérdezve a gyerekeket, vajon egy félórás beszédet, vagy inkább pár pozitív gondolatot és egy közös dalolást választanak-e. Nyilván az utóbbi győzött! A búcsúztató beszéd a „Soha ne add fel” gondolat köré épült, ami egy hatalmas, közös éneklésbe torkollott, tökéletesen megadva az alaphangot az ünnepléshez.
Ezután jött a várva várt pillanat: a diákok birtokba vehették a palacsintáktól és hűs limonádéktól roskadozó asztalokat. Volt itt mindenféle finomság: lekváros, csokis, nutellás, mentes és még sok más íz, ami pillanatok alatt eltűnt a boldog gyerekek pocakjában.
Közösségi oldalukon azt írták, hogy “hagyományaink szerint a palacsintázás közben a gyerekek, szüleik és nagyszüleik a kerti bokrokra kifüggesztett fotókiállításokon eleveníthették fel az év megannyi élményét.”
A Zenit iskola négy izgalmas nyári táborral várják a gyerekeket, ahol garantáltan nem fognak unatkozni a gyerekek. Emellett komoly fejlesztés is zajlik a kulisszák mögött: egy új épülettel bővül az iskola, hogy ősszel elindulhasson a felső tagozat. Erről részletesebben a június 24-én szaktanárokkal tartandó szülőtájékoztatón fognak beszélni.
Ismerje meg a Zenit felső tagozatát
Jogosan merül fel a szülőkben, hogy mire lesz képes a gyermek, hova tud majd felvételizni, és vajon a Zenit Iskola élménypedagógiája és más erősségei tarthatók-e felsőben is? Mit kap az, aki ősszel csatlakozik az 5. osztályukhoz? Egyáltalán, kik tanítják majd a gyerekeket felső tagozaton?
A kérdésekre június 24-én, 17:00 és 18:00 között az iskola évtizedes tapasztalattal rendelkező igazgatója és szaktanáraik adnak választ egy átfogó tájékoztatón!
Mi várja a gyerekeket és a szülőket a Zenit iskolában?
- Kis osztálylétszám – egyéni figyelem minden tanulónak
- Zenit English Journey angol nyelvi program – kiemelkedő idegennyelvi képzés
- Jövőorientált képességekre fókuszáló oktatás – az életre való felkészülés van előtérben
- Kiemelkedő szaktanárok – tapasztalt pedagógusok
- Felvételi felkészítés – siker a középiskolai felvételire
- Tanulásmódszertan – hatékony tanulási technikák elsajátítása
- Egyéni erősségekre építés – tehetségterületek felmérése
- Élménypedagógia – felejthetetlen tanulási élmények
- Közösségi iskola – szoros kapcsolat szülők, tanárok és tanulók között
- Kiemelt STEM oktatás – innovatív tudományos-technikai képzés
Szeptembertől tehát az 5. osztályukhoz is van lehetőség csatlakozni.
Kérdéseket telefonon (+36 30 347 5574) és emailben (titkarsag@zenitiskola.hu) is szívesen fogadnak!