A rendelet lényege egy korábbi költségvetési törvényen alapuló elszámolás, amely szerint a megugrott iparűzési adóbevételek után bizonyos településeknek úgynevezett nettó finanszírozás keretében kell visszafizetniük a központi költségvetésbe – írja az Infostart.
Ezt a kötelezettséget az érintett önkormányzatoknak idén június 30-ig kell teljesíteniük. A friss lista szerint Magyarország 830 vidéki városa és községe közül összesen 202 települést érint ez a kényszerű befizetés.
A kiadott hivatalos adatsorokból jól látszik, hogy a kormányzati elvonás az ország más részein komoly százmilliókat húz ki a helyi kasszákból. A negatív toplistát két Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település vezeti: Kazincbarcikának csaknem 787 millió, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintot kell átutalnia az államnak június végéig. Pest vármegyében is akadnak komoly vesztesek, a Budapest környéki agglomerációban Vecsést és Ecsert érinti legrosszabbul a rendelet, mindkét településnek mintegy 185-185 millió forintos plusz fizetési kötelezettséget írtak elő.
A környékbeli elvonások fényében
Göd számára kifejezetten kedvező
a Pénzügyminisztérium döntése. Mivel a mellékletben a város neve mellett a nulla forintos összeg szerepel, az önkormányzatnak egyetlen forintot sem kell leadnia a tavalyi adótöbbletéből.
