Május 3-án rendezték az I. Szobi Kajak-Kenu Maraton, Wichmann Tamás emlékversenyt, ahová 8 egyesület 120 versenyzője nevezett, a gödi kajakosok közül 56 gyermek mérette meg magát ezen az új versenyen.
Kajakosaink nagy fölénnyel nyerték az éremtáblázatot (11-8-7) és ezzel
elhódították a vándorserleget is.
Ahogy azt Sinkó László (Simi) elmondta: “a május végi maraton országos bajnokságra való felkészülés egyik legfontosabb állomása volt ez a verseny, ezért szakosztályunk szinte teljes versenyzői gárdája rajthoz állt. Ugyanazokat a versenytávokat írták ki a szervezők, mint amivel 3 hét múlva is meg kell majd mindenkinek küzdenie Győrben, igaz, a Dunán azért kicsit nehezebbek a körülmények. 5, 10 és 15 km-es távok voltak, a parthoz közeli területen, ahol egy kör 5 km hosszú volt.
“Ezt az új versenyt nagy örömmel fogadtuk, mivel tökéletesen illeszkedik a felkészülési programunkba, a szervezők is kiváló munkát végeztek. Lehetőségünk volt versenykörülmények között tesztelni a fiatalokat, az utolsó fontosabb tapasztalatokat begyűjteni, hogy min szükséges még finomítanunk a következő három hétben.”

Hazaút
A verseny után a csapat nagyobb része még visszaevezett Gödre, ami több, mint 40 km extra evezés volt szombatra. “Jövő héten a régiós válogatottakkal és a menedzselt versenyzőkkel Dunavarsányban leszünk központi edzőtáborban, ahol már kicsit a síkvízi felkészülést is belecsempésszük az edzésmunkába, de a tekintetünket továbbra is a maratoni bajnokságra szegezzük.”
Eredmények
I. hely
- Erdős Nóra K1 U13 10km
- Andor Lilla K1 U14 10 km
- Kramer-Boga Emma K1 U15 15 km
- Erdős Ágoston – Mészáros-Komáromy Örs MK2 U10-U11 5 km
- Szilágyi Leona – Benk Emília MK2 U10-U11 5 km
- Kovács Merse MK1 U13 10 km
- Imrik Boglárka – Pók Anna K2 U13-U14 10 km
- Bohus-Magyar Zselyke MK1 U12 5 km
- Stampf Bence K1 U15 15 km
- Szabó Balázs K1 U14 10 km
- Ilyés Vilmos – Stampf Dániel MK2 U12 5 km
II. hely
- Turi Angéla K1 U15 15 km
- Molnár Csenge K1 U16 15 km
- Széll Károly – Szeghalmi Máté MK2 U10-U11 5 km
- Kárász-Gyenge Veronika MK1 U13 10 km
- Kovács Bozsidár – Timár Huba K2 U13-U14 10 km
- Imrik Maja MK1 U12 5 km
- Slezsák Tamás K1 U14 10 km
- Mlinszky Máté – Slezsák Zsombor MK2 U12 5 km
III. hely
- Farkas Márton MK1 U13 10 km
- Bor Lilien MK1 U13 10 km
- Prokopovitsch Bogdán MK1 U10 5 km
- Kecskés Csaba K1 U15 15 km
- Erdős István K1 U16 15 km
- Berencsi Boldizsár K1 U14 10 km
- Prokopovitsch Zalán – Barti Márton MK2 U12 5 km