Mesél egy gödi villa

Áll egy villa a gödi Duna-parton. Mi a titka, kik voltak a tulajdnosai, kik éltek benne, mire használták a szocializmusban? Erről mesél egy helytörténész.

A Duna közelében álló a Tost–Wigner-villa történetét a Gödi Körképben Volentics Gyula helytörténész írta meg.

Az alsógödi Jávorka Sándor utca 18. szám alatt, közvetlenül a Duna-parton álló, nyaralónak épült villa első falait valamikor a millennium táján emelhették. Pontosan nem tudni, hogy ki volt a megrendelője. Ami biztos, hogy a tulajdoni lap alapján 1905-ben bányavölgyi Tost Gyula vásárolta meg.

A terméskővel burkolt lábazatú, kontyolt cseréptetős, zsalugáteres ablakú épület alagsorában egy szoba és mellékhelyiségek, a magasföldszinten hat szoba, míg a délkeleti oldalán lévő bejáratként is szolgáló zömök torony padlásán egy szoba volt kialakítva.

Az arányos villaépület keleti és nyugati oldalán egy-egy nyitott faveranda kapott helyet.

Ki volt Tost Gyula?

A jogot végzett Tost Gyula 1872–1878 között országgyűlési képviselő, majd minisztériumi osztálytanácsos
volt. Pályája csúcsán, 1906-ban néhány hétig a vallás- és közoktatásügyi miniszteri bársonyszékben is ülhetett. Ezt követően 1907-től már állandó gödi lakos volt.

1917-ben Wigner Antal bőrgyáros, dr. Wigner Jenő (Bp., 1902 – Princeton, USA, 1995) magyar származású amerikai Nobel-díjas fizikus édesapja vette meg. Később, a zsidótörvényekre hivatkozva, mint zsidóvagyont tulajdonosaitól elkobozták.

Államosítás

A II. világháború után államosították, a munkások üdülőjének szánták, de más lett belőle. Az ingatlanon – elsősorban a Duna szomszédsága miatt – 1949-ben a Magyar Szabadságharcos Szövetség vízisport-telepét alakították ki, majd 1957-től annak jogutódja, a félkatonai Magyar Honvédelmi Sport Szövetség, illetve 1967-től a Magyar Honvédelmi Szövetség üdülőtábora lett.

Az 1,3km-es partszakasszal rendelkező telket és objektumait a szervezet évtizedekig oktatóközpontként is használta, de úttörőtábor is volt itt.

Papok

A rendszervtás után került a Piarista Rend Magyar Tartománya tulajdonába került, amely 1991–2023 között a piarista szakiskolát részben e villaépület falai között is működtette. A kiválasztott világi szakoktatók és mesterek irányításával ács, kőműves, kőfaragó és díszműlakatos szakmákat tanulhattak a fiatalok. Sőt, egy kollégium is épült a villa mellé. Az épületet tavaly zárták be.

Most pedig jöhetnek újra a gyerekek, azaz a Huzella iskola felsősei.

Kiegészítés

Cikkünkhöz több komment érkezett a közösségi oldalunkon. Ezek után érdeklődtünk az önkormányzatnál és ott egyértelműsítették, hogy magában a villában nem folyna majd oktatás és a vásárlás sem erre az épületre vonatkozik. Ettől még korábban irodának használták az épületet és a leendő Huzella osztályok közvetlen közelében található.

Fotó: Gödi Digitális Fotóarchívum – Göd régen.