A képviselők elfogadták a város 2026-os költségvetését, amely stabil és kiegyensúlyozott gazdálkodást irányoz elő úgy, hogy a működőképesség, a folyamatos pénzügyi likviditás és a város által nyújtott szolgáltatások színvonalának növelése mellett korábban soha nem látott fejlesztésekre biztosít lehetőséget. Erről korábban már írtunk a Hello Gödön.
Az idei költségvetésből finanszírozzák majd részben a Széchenyi Csárda és Csónakház felújítását, a teljesen megújuló alsógödi Duna-partot, ahol egy olyan plázst hoznak létre, amely minden korosztály talál lehetőséget a kikapcsolódásra.
Szintén a költségvetésből biztosítanak forrást a termálstrand felújítására, az épülő új 56 férőhelyes bölcsőde befejezésére, az új városi sportcsarnok építésére, a Rákóczi Ferenc utcai új sportház, a felsőgödi új posta megépítésére, valamint a Kincsem Udvarház korszerűsítésére is.
Az utóbbit részlegesen modernizálták 10 évvel ezelőtt, de most
az ingatlant szigetelik, padlózatát megújítják, és bővítik a szociális helyiségek kapacitását is.
Emellett a nyugati szárnyban egy állandó büfét is megpróbálnak kialakítani, a déli szárnyban pedig egy többfunkciós közösségi teret hoznának létre. A tervek szerint a korszerűsítés még az idei évben megtörténhet.

A hírlevél tájékoztat arról is, hogy “az utóbbi hetekben a médiában és a politikai csatatéren újra napirendre került a Samsung-ügy.” Ezért egy kiadványban összefoglalták, hogy milyen lépéseket tettek az elmúlt években azért, hogy a város saját mérési adatokkal rendelkezzen a Samsung-gyár környezetéről. Ezt a tájékoztató ingyenes kiadványt minden gödi postaládába eljuttatják. A kiadványról a Hello Gödön már írtunk.
Az ülés elején kiderült, hogy a polgármester, Kammerer Zoltán betegszabadságra ment.
