A polgármesteri tájékoztató felidézi, hogy a város saját monitoringrendszerének létrehozása a 2023-as polgármesteri programjának egyik kulcspontja volt.
Korábban is mértek, de…
A kiadványban kitérnek arra, hogy 2023 tavaszán a Göd-ÉRT méretett három ponton, állításuk szerint,
a mintavétel és a minták kielemzése is akkreditált módon történt. A Bálint Analitika akkor lítium- és NMP-szennyezést talált – egészségügyi határértéket meg nem haladó mennyiségben – a gödi kutak vizében. Az akkori városvezetés azonban nem tett további lépéseket. Sőt bár egy korábbi vizsgálati anyag már a gödi képviselő-testület elé is került, de azt nem hozták nyilvánosságra.
Valódi lépések
Az új vezetés által kezdeményezett folyamat részeként eddig hat alkalommal végeztek kéthetes ciklusokban levegőminőség-vizsgálatot, valamint kiépült egy hat kútból álló talajvíz-megfigyelő hálózat.
Az önkormányzat által közzétett adatok szerint a 2025 őszén végzett mérések során a szálló por (PM10), a kobalt, a mangán és az N-metil-2-pirrolidon (NMP) szintje egyetlen esetben sem lépte túl az egészségügyi határértékeket. Az éves átlagok alapján a levegőminőséget „jó”, a nikkelkoncentrációt pedig „kiváló” minősítéssel illették a szakértők. A jelentés rögzíti, hogy
nem mértek a gyár tevékenységével összefüggésbe hozható légszennyező anyagot a határértékeket megközelítő mértékben.
A talajvízvizsgálatok során, amelyek a gyár körüli 500, 1000 és 1500 méteres körzetekre terjedtek ki, 16 talajvíz- és több mint 300 talajmintát elemeztek. A szakértői vélemény szerint egyik mintában sem találtak a gyár működésével összefüggő, a gödiek egészségét veszélyeztető szennyezést. Az állandó monitoringrendszer első mintavétele 2026. február 9-én megtörtént, az eredményeket negyedévente frissítik és nyilvánossá teszik a város honlapján.
A városvezetés közölte: a 2026-os költségvetésben több száz millió forintot különítettek el egy állandó, 0–24 órás online levegőminőség-mérő állomás felállítására. Kammerer Zoltán hangsúlyozta, hogy bár a mérés nem önkormányzati feladat, az adatok tulajdonosaként a város azonnal reagálni tud bármilyen esetleges szennyeződés esetén.
A szabályokat mindenkinek be kell tartani
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közösségi oldalán reagált a gödi beruházással kapcsolatos legfrissebb hírekre. A politikus hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét minden beruházói vagy profitérdek felett álló értéknek tekinti.
Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy a sajtóban megjelent, név nélküli közléseken alapuló információk kapcsán a rendőrség haladéktalanul eljárást indított.
