Kukoricamorzsoló, csillogó szemű gyerekek – ellátogattunk a gödi Waldorf-óvodába

Szabadság, de kiszámítható keretek között tudjon fejlődni a gyerek – ezt vallják a gödi Waldorf-óvodában. Bemutatjuk az intézményt, ahol a hagyományokon alapuló, kütyümentes nevelési elvekben hisznek.

– Jó helyen járok, ez a Waldorf-ovi? – Remekül megtalálta, itt kell bejönni, miután kiszállt az autóból – mondta mosolyogva egy fiatal, törékeny, de láthatóan életvidám hölgy a gödi intézmény faragott kertkapuja előtt. Valóban, akkor még az autóban ültem, de máris pozitívabb lett a hangulatom az amúgy borongós, nyálkás időben.

A kapu azért rafkós: felnőttnek kell benyúlni egy tolózárért, hogy a kicsik ne tudjanak csak úgy ki-be rohangálni, de hát óvodában vagyunk, jogos előrelátás.

Udvari “foglalkozás”, pedig szemerkélt az eső

A második meglepetés az udvaron fogad. A szemerkélő eső ellenére féltucatnyi gyerek kukoricát morzsol. Mintha csak a XX. század elejére csöppennénk vissza. Ami igazán megfog, hogy nincs nyűgösködés, nincs „minek ezt csinálni” tekintet. Kérdésemre, hogy mi készül, azonnal jön az egyik kissrác válasza: tyúkoknak eledel. Egy név is elhangzik, ami a tikok gazdáját illeti, de ekkor már az óvónő mutatja is az utat az épületbe, ahol várnak.

Nem kis meglepetésemre a mosolygós, filigrán hölgy (később kiderül: egy édesanya) fogad, valamint Skripeczky Ilona, a gödi Waldorf-óvoda vezetője. A bemutatkozás után azonnal kérdést kapok: „Mit gondol a Waldorfról?”

Ó, óvónő, én készültem – villan át az agyamon. És valóban: az intézmény 2007 óta működik Felsőgödön, egy csoportjuk van, ahol a gyerekek vegyes rendszerben nevelkednek. Azaz a kicsik együtt vannak a nagyokkal, nem bifláznak, hanem utánzásra tanulnak. Így, egymásnak átadva a hagyományokat, szokásokat vagy éppen a játékokat, fejlődnek. Mint amikor a kistesó a nagyobbtól ellesi a szendvicskészítés titkát.

Miközben ezek futnak át az agyamon, azért kisajtolok magamból egy sablonos választ: olyan alternatív, a gyerekekre odafigyelő, új nevelési elveket alkalmazó módszerekkel dolgoznak. Szelíd, oktató mosoly a válasz, olyan „oké, kezdésnek megteszi” sugallattal.

Kütyümentesen, közelebb a természethez

Először a XXI. századi, megváltozott gyerekszokásokról beszélünk. Hamar tisztázzuk: kütyü nincs, se az oviban, se otthon. Ehhez Kiss Dóra is helyesel, mondván, tolják ki a határokat: „Nekem is csak 13 évesen volt, akkor még butatelefonom” – avat be a személyes múltjába. Kisfiánál is erre törekszenek, ha lehet, az iskola végéig mellőzik majd. Nem lesz nehéz, mert azt is elárulja, hogy az ovi után a Waldorf-iskola a cél, ahol továbbviszik ezt a szemléletet.

– A családok természetközelibb életet éltek húsz évvel ezelőtt – veszi át a szót Ilona. – Ezt visszük tovább:

olyan tevékenységeket végzünk, amelyek érthetőbbé teszik számukra a valóságot, és ismétlődő tapasztalatokkal helyezik magukat ebbe a világba.

Természetes módon közelítünk hozzájuk, ritmust adunk a napjaiknak. – Nem uncsi ez nekik, mármint a gyerekeknek? – vetem közbe. – Nálunk nem kell külön programokra menni ahhoz, hogy régi, hagyományos ház körüli munkákkal, mint a kukoricamorzsolás, kézműveskedéssel vagy akár művészeti tevékenységekkel találkozzanak. Ezen a tevékenységek mellett, a szabad játékra és a fantázia támogatására helyezzük a hangsúlyt – érvel Ilona a módszerük mellett.

Ezek után hosszan időzünk a mai vibráló, a gyermeki gondolkodást gátló – vagy inkább blokkoló – digitális közeg hatásainál. Egyszerűen zárjuk le beszélgetésünk ezen részét: „Az okostelefon tiltott nálunk, ahogy a televíziót is mellőzzük a gyerekek életéből” – nem véletlenül jelentkeznek többen tőlünk a Búzaszem iskolába, ahol hasonló elveket követnek.

Élet a kiszámíthatóság jegyében

Megtudom, hogy a Waldorfban határozott ritmusa van a napnak, a hétnek és az évnek is. Kiszámítható keretek szerint élnek, ami ebben az életkorban alapszükséglete a gyerekeknek a biztonságérzet kialakulásához. A napi ritmus állandóan ismétlődik, kivételek az Ünnepek. Négy-hat évesen megnyugtató nekik jó, ha tudják: csütörtökön jön el a cipósütés ideje, péntekenként zabkása a tízórai. Ide tartozik az hagyomány szerinti ünnepkörök rendszere is, hiszen ezek évről évre ismétlődnek.

Tisztázzuk azt is, hogy a Waldorfba nem problémás gyerekek járnak – ez egy tévhit, ami még a 90-es évekből ragadt rájuk. Itt hamar át is térünk az iskolaérettségre. – “Mi másképpen nézzük az iskolaérettséget. Fontos, hogy a gyerekeink nyitottan, feladattudattal és önbizalommal induljanak útnak.

Az iskolába készülő gyerekekkel különböző gyapjúfeldolgozási munkát végzünk, (mint fonás, gombolyítás, fonalfestés, körmöcskézés, szövés) és famunkákat csinálunk a saját kis műhelyünkben. Ezen tevékenységek által nagyon szép ívet és folyamatot látunk, hiszen ezek napi illetve heti rendszerességgel ismétlődnek. Így a gyerekeknek van idejük a mozdulatok begyakorlására, ami a kitartásukat, kézügyességüket indirekt módon fejleszti, a létrejövő tárgy pedig hatalmas örömmel és büszkeséggel tölti el őket, kimondatlanul is az önbizalmukat erősítve.”

Az érzelmi biztonság fontossága

Hogyan állnak majd helyt a poroszosabb rendszerben az innen kikerülők? – teszem fel a kérdést. Beszélgetőtársaim Vekerdy Tamást idézik: Minél tovább tartunk egy gyereket a gyermekmivoltának és életkorának megfelelő körülmények között, minél tovább tápláljuk benne az élő hitet, hogy a világ és az ember érdekes, megismerésre érdemes, annál jobban fog helytállni kedvezőtlenebb körülmények között is. A gyerekeket mint egy palántát a búra alatt erősítik meg az érzelmi biztonság táplálásával, míg iskolás korra készen állnak a komolyabb kihívásokra, nyitottan, nem szorongva várják a nagyobb terhelést. Az önbizalmat munka jellegű tevékenységekkel, alkotással, nem a folyamatos verbális dicsérgetéssel “fejlesztik” – tudom meg.

– Most leginkább azok számára vagyunk értékesek, akik nem a gyorsuló, digitalizált világban akarják tudni a gyerekeiket, hanem egy letisztultabb, személyes kapcsolatokon alapuló közösség adta érzelmi biztonságot és kézzelfogható tudást adó közegbe hozzák el őket – summázza Ilona azt, hogy mennyiben változott a róluk kialakult kép az elmúlt 20-30 évben.

– Én imádom, hogy ide jár a kisfiam, legszívesebben én is itt maradnék. Miután bemegy a csoportszobába, egy pillanatra megállok az ajtóban, nézem, ahogy játszani kezd a többiekkel, és megnyugszom, hogy jó helyen van – adja meg a riport lezárását Kiss Dóra. Ahogy ránézek, látom: ez nem csak egy jól hangzó PR-szöveg, hanem őszinte rajongás egy valódi gyermekkorért.

A végén azonban nem kerülhetjük meg a kérdést, hányan gondolkodnak hasonlóan, mint Dóráék, akiknek mindent megér, hogy itt nevelkedjen a gyermekük. A gödi Waldorf óvodában várják a jelentkezőket, akár még év közben is lehet csatlakozni hozzájuk. Kétségkívül van belépési díj, és a havi támogatás is érzékelhetőnek mondható, de a mai világban ez a kis ovi olyan értéket képvisel, ami nem átlagos és hétköznapi.