Emma két ezüstéremmel és egy ötödik helyezéssel, Bence egy hetedik helyezéssel fejezte be a küzdelmeket. Személyes tapasztalataikról kérdeztük őket és edzőjüket, Sinkó Lászlót (Simi).
Milyen célokkal vágtatok neki a 2026-os évnek?
K-B.E.: „A tavalyi tapasztalatok után az ORV-n való szereplés volt a reális cél 2026-ra is, idén viszont már előkelőbb helyezésben bíztunk. Egész évben egészségesen tudtam dolgozni, az egyetlen nehézségem az volt, hogy május végétől kezdődően sokszor beállt az alkarom a táv végén. Ez elsősorban a döntőkben jelentkezett, amikor maximális igénybevételnek volt kitéve, viszont közvetlenül az ORV-re készülés időszakában már edzésen is éreztem a fájdalmat. Több orvosnál is voltam, de nem sikerült az okot meghatározni, egyöntetű vélemény nem hangzott el.”
S.B.: „Célként az ORV-re kijutást fogalmaztuk meg tavaly, párosban vagy négyesben. Sok apróbb betegségem volt a téli alapozási időszakban, majd az országos bajnokság előtti hetekben nagyon rosszkor jött már az a közel két hét betegség, ami ugyan nem összefüggő hiányzás volt – mivel három napot tudtam közben edzeni -, de teljesen bizonytalanná tette az egész éves munkámat, hiszen a bajnokságon volt a válogatás az ORV-re.”
S.L.: „A kitűzött cél az volt, hogy két ember jusson ki az ORV-re a szakosztályból, ha minden jól alakul, és ez teljesült. Az mondjuk elég sok ijedtséget okozott, hogy a végső válogató előtti júliusi időszakban Bencének közel kétheti munkája esett ki betegségek miatt. Ez a páros teljesítményére rá is nyomta a bélyeget, a négyesben azonban vagányak voltak a fiúk és kiválóan eveztek, ami az országos bajnokságra és magára az ORV-re is igaz.”
Mik voltak a sarokpontjai a felkészülésnek, hogyan alakult ki a program, hogy milyen versenyszámban indulhattok az ORV-n?
S.B.: „Nehezen indult az év, mivel párom sem volt még. A maraton bajnokságon a táv elején beborultam, ami után visszajöttem és 4. lettem. Ez jó alap volt a kérdezősködéshez, és végül Sík Balázzsal (Szeged) kialakult egy párosunk, az ifjúsági válogatón kifejezetten jól is mentünk, de a júliusi betegségem miatt végül 1000 m-en nem sikerült jól mennünk a bajnokságon, 500-on pedig egy szegedi csapattársával ment párost Balázs. Így a négyes egység maradt utolsó lehetőségnek a kvalifikációra, ott viszont nyerni kellett (mert a másik ORV induló egységet az ifjúsági országos bajnokságon győztes, 17 évesekből álló négyes adta). Ennek a csapatnak az összeállítása egy ötletből érkezett, Hizó Álmos (Honvéd) találta ki még június elején a Régiós Kupa után, hogy álljunk össze egy négyes hajóba, két KSI-s versenyzővel kiegészülve (Makovsky Nándor és Kardos Botond). Csepelen gyakoroltunk a következő időszakban, és a Magyar Kupán 2. helyen végeztünk. Ezután vált egyértelművé, hogy ebben az összeállításban megyünk neki a válogató versenynek. Aztán jött a július eleji-közepi kálváriám, de a bajnokság előtti szegedi edzőtáborban már tudtam dolgozni, és páros illetve négyes hajóval is mentünk, mert a KSI-sek is Szegeden edzőtáboroztak. Az OB előtti héten még Csepelen edzettünk, ott is tudtunk négyesezni, szóval megfelelő gyakorlással mentünk neki a legfontosabb versenynek. A bajnokságon a páros döntője előtt rosszul lettem, már kint a vízen (hánytam, gyengének éreztem magam), ezért sem sikerült az a pálya, ennek következtében azonban extra motivált voltam a négyesre, hogy az utolsó lehetőséget az ORV kijutásra megkaparintsuk. Ennek az előfutama és a döntője ugyanazon a napon volt, egy órás különbséggel, és négy órával a párosban történt nehézségeim után. Végül a K4 500 m-t megnyertük és ezzel beteljesült a cél, amit kitűztem magam elé.”
K-B.E.: „A téli alapozás után viszonylag hamar, már február végén ki tudtunk menni a Dunára kajakozni, ami azért volt fontos, mert melegvizes edzőtáborba nem volt lehetőségem elutazni. A tavaszi edzőtáborok után az elmúlt évektől eltérően Bécsben kezdtem meg a szezont egy 15 km-es versennyel, majd a Maraton Magyar Bajnokság következett, ahol egyéniben K1 15 km-en győzni tudtam, K2-ben Turi Angival 2. helyen végeztünk. Önbizalomnövelő verseny volt, hiszen éreztem, hogy a felkészülésem jól sikerült. Az első ifjúsági válogatón az U16-os korosztály még nem indulhat, a Szegeden rendezett második válogatón azonban már mi is ott voltunk, ahol több versenyszámban is indultam, K1 1000 m-en 3. helyen végeztem a 17-18 éves lányok között. Ezután jött a Magyar Kupa, ami nagy meglepetéssel zárult számomra, hiszen K1 500 m-en győztem és utólag tudtam meg, hogy ezzel az eredménnyel már az ORV-re is megszereztem a csapattagságomat és az egyéni indulás lehetőségét. Ezután még 1000 egyesben és 500 négyesben szerettem volna az ORV-re újabb számokat elérni, de másképp alakult a bajnokságon a történet. A Magyar Kupa négyeshez képest egy teljesen más csapathajóval álltunk fel az országos bajnokságon, jól is mentünk, mégis megelőztek minket, és mivel csak az első helyezett csapat utazhatott Pozsonyba, így számomra az egyéni számok maradtak az ORV-re. A bajnokságon K1 1000 m-en 2. helyen végeztem Farkas Laura mögött, így ebben az egyéni számban is meglett az ORV indulásom, és tudtuk előre, hogy akik 1000 m-ről jutnak ki az ORV-re, azok megkapják még a K1 5000 m-t is, amit amúgy szívesen mentem volna alaphelyzetben is.”
Szokatlan a serdülő versenyzők számára, hogy a bajnokság utáni pihenő letelte után újra bele kell állni a munkába és 5 hét intenzív felkészülés szükséges ahhoz, hogy az ORV-n megint csúcsformában lehessen kajakozni. Ezt hogy sikerült megoldani?
S.B.: „A bajnokság után két hét pihenő volt, és ugyan nem álltam le teljesen ez idő alatt sem, mégis egy nehéz időszak következett, hiszen az előző években augusztus közepétől már csak régiós versenyek voltak a versenynaptárban, most viszont egy mini alapozással és formába hozással kellett készülni szeptember közepére, miközben a suli is elindult. Viszont támogattuk egymást a srácokkal, nagyon sokat edzettünk együtt, még ha ez óriási erőfeszítéseket és szervezést is igényelt tőlünk, hiszen minden nap Csepelen edzettünk. A IV. Béla Gimnázium angol-spanyol tagozatos osztályába járok a 10. évfolyamon, így fontos volt összehangolni az iskolai jelenlétet az edzésekkel úgy, hogy sokszor 5-kor kellett kelnem a kora reggeli csepeli edzések miatt és este 8-ra értem haza Gödre. Simon Miklós, aki a KSI egyik edzője és Dunakeszin lakik, sokszor besegített a fuvarba.”
K-B.E.: „A bajnokság után bő két hét pihenőm volt, utána Gödön kezdtük meg a felkészülést augusztus közepén, majd egy hétig Dunavarsányban edzőtáborozott a csapat. A tavalyi hasonló felkészülés miatt könnyebben vettem ezt a visszaalapozást, már a nyaralás alatt is futottam párszor, nem engedtem teljesen ki, egyedül az alkar fájdalmam volt, amit nehezen tudtunk befolyásolni. A suli megkezdése után az edzéseket egész jól bele tudtam illeszteni a felkészülésbe, alig hiányoztam emiatt, pedig volt pár kora reggeli edzésem is. A IV. Béla gimnázium 9. osztályos, angol-német tagozatos tanulója vagyok, minden támogatást megkaptam ahhoz, hogy akár a suliból való hiányzás árán is tudjak készülni, de erre végül alig volt szükségem. A KSI-s edző, Simon Miklós többször vitt engem is a csepeli Kolonics telepre edzésre, mivel Dunakeszin lakik, így megkönnyítve az edzésekre való eljutást. Mindez persze eltörpül ahhoz képest, amit az edzőm, Sinkó László (Simi) rakott bele a Bencével közös mozgatásunkba, hogy minden edzésre eljussunk, bárhol is legyen az országban, és neki még ott volt a teljes kajakos csoportja is, akiknek ugyanúgy edzést kellett tartania. Nagyon hálás vagyok neki ezért a támogatásért.”
S.L.: „Azt fontos kiemelnem, hogy a bajnokság előtt és az ORV-re a közvetlen felkészülésben is óriási segítséget kaptunk Simon Miklóstól, aki KSI-s edző. Az edzéseket a Kolonics telepen, a Gubacsi híd mellett végezték, komoly szervezés volt minden nap, hogy a gyerekek odajussanak, akár kétszer is naponta. Ennek komoly anyagi vonzatai is voltak, hiszen amikor én vittem a gyerekeket a szakosztály buszával, annak üzemanyag költségét Pór Miklós szakosztály vezetőnek kellett kigazdálkodnia. Ez nem egyszerű kihívás a versenyszezon vége felé, Miklósnak ezért is külön köszönöm a segítségét. Az eredményeink mindenesetre igazolták ennek a kiadásnak a szükségszerűségét. Az pedig, hogy az edzői stáb ilyen szinten összefogott a válogatott versenyzők felkészítése érdekében, egyesületi érdekektől függetlenül, az példaértékű, jó volt részese lenni ennek az együttműködésnek.”
Milyen körülmények között zajlottak a versenyek Pozsonyban?
S.B.: „Furcsa érzés volt egy nemzetközi versenyen jelen lenni versenyzőként, együtt lakni minden más nemzet versenyzőivel a szállodában. Hiányzott az étkezési menüből a tészta, de összességében kielégítő volt a felhozatal. Kadler Viktor, az utánpótláskorúak szövetségi kapitánya mindennap tartott eligazításokat az újonnan érkezőknek, hiszen Pozsonyban volt a verseny és oda minden versenyző az első versenyszáma előtti napon érkezett meg. Maga a verseny helyszíne olyan volt, mintha Szolnokon lettem volna, kevésbé hasonlított egy nagy nemzetközi regattára, holott a magyar csapat 79 versenyzővel ment, de egy kb. 20 nm-es sátrat kapott hivatalból (amúgy vitt a csapat még kettőt magával). A hajókra nem volt szükséges mindenkinek a nevét kiírni, elég volt a HUN matricát felragasztani. Még akkreditációs kártyánk sem volt, igaz, ilyen versenyre csak a szakmabeliek, a versenyzők és szüleik érkeznek. Izgalmakkal teli vártam az előfutamot, hiszen életem első komoly nemzetközi versenyére készültem.”
K-B.E.: „A tavalyi, Racice-i ORV-vel összehasonlítva ez a mostani verseny családiasabb hangulatú volt. Tavaly egy pályaszálláson, most a városban laktunk és a parton is sokkal kevesebb szurkoló volt. Ez azért is volt jó számomra, mert kevésbé éreztem magamon a nyomást, kisebb volt a stressz. A pálya is érdekes volt, mert a Dunával párhuzamos, de attól teljesen leválasztott terület képezte a verseny helyszínét, és szerencsénk volt, mert végig kiegyensúlyozott, korrekt időjárás jellemezte a versenyt. A szálláson a szoba kicsi, de megfelelő volt, az étkezésnek a szálláson lévő része elment, az ebéd, ami a pályán volt, az kevésbé felelt meg az igényemnek.”
A verseny milyen volt belülről, hogy éltétek meg a küzdelmeket?
K-B.E.: „Csütörtökön a K1 1000 m-el kezdtem, az előfutamban arra figyeltem, hogy simán meglegyen a továbbjutás, de az elődöntőben már közel maxot kellett mennem, hogy biztosan meglegyen az „A” döntő. Ez is hozzájárulhatott már ahhoz, hogy a döntőben beállt az alkarom, de meglepetés volt az is, hogy a mezőnyben sokan tudták tartani az erős tempót és csak a végén tisztázódtak le az erőviszonyok. Elsőre kicsit csalódott voltam az 5. helyezéssel, leginkább amiatt, hogy az alkarom miatt nem tudtam a bennem rejlő maximális energiát leadni, azonban nagyszerű pályát mentem, nem volt okom elégedetlenkedni. A péntek délutáni 500 m-en az előfutamban már spóroltam, hiszen délelőtt volt az ezres döntőm, így azt könnyen abszolváltam. Szombaton a döntőbe is elég volt szubmaximális teljesítmény. A kanadai lány, aki nyert ezer méteren és végül 500-on is, olyan pályákat megy, ahol 500-ig nagyon erősen megnyomja és a végére besavasodik, de így sem érik utol őt, ezért 500-on kisebb esély mutatkozott arra, hogy meg lehet őt fogni. Ehhez képest magamat is megleptem azzal, hogy mindössze két tized másodperccel maradtam el mögötte és nyertem egy nagyszerű ezüstérmet. Ennek az éremnek nagyon örültem, hiszen az első nemzetközi sikerem, ahol dobogóra is állhattam.
Vasárnap, az utolsó napon rendezték a K15000 métert, ahol nagyon nehezen indult el a futam, mert nem állították be sorrendbe a versenyzőket, így tülekedés lett, ami miatt például a kanadai lánynak, aki nyerte az 500 és 1000 m-t, kifordították a hajóját. A verseny stratégiámnak megfelelőn nagyon erős tempót diktáltam, és hamar szétszakadt a mezőny, a második bójaforduló után már egyedül vezettem. Sajnos az alkarom elkezdett begörcsölni, alig bírtam fogni a lapátot, így nagyon vártam, hogy érkezzen valaki hátulról, aki be tud segíteni a tempóban. Végül a lengyel és a német lány utolért, viszont a ritmusváltásukra már nem tudtam reagálni a kezem miatt, így örültem, hogy nem értek utol mások. Eredetileg a harmadik helyen végeztem, kihirdették az eredményt is, majd később a lengyel lányt kizárták, így végül a hosszútávon is ezüstérmet szereztem. Kicsit furcsa volt ezt így megélni, de még furcsább lehetett Farkas Laurának, aki a másik magyar volt a futamban, ő negyedik helyen végzett és dobogóra sem állhatott, mégis bronzéremmel zárt a kizárásnak köszönhetően. Nagyon jó volt, hogy a szüleim a verseny helyszínén átélhették mindazt, amiben részem volt, ők nagyon sokat segítenek és támogatnak a hétköznapokban is. Csakúgy, mint az edzőm, Simi és köszönettel tartozom a válogatottakat felkészítő edzőknek is, hogy odafigyeltek rám és azon dolgoztak, hogy fejlődhessek.”
S.B.: „A versenyünk előfutama szombat délután volt, ezért délelőtt kicsit átmozgattunk még a vízen egy közös evezéssel. K4 500 m-en minden életkorú versenyző a hajóban ülhet (15-17), ennek megfelelően azok az egységek, amelyekben csak 17 évesek kajakoztak, alapvetően esélyesebbnek számítottak (Bence egységében három 16 éves és egy 15 éves volt, utóbbi Makovsky Nándor – a szerk.). Az előfutam jól sikerült, futamgyőztesek lettünk, ez növelte az önbizalmunkat is. Tudtuk, hogy számunkra a vasárnap délelőtti elődöntő lesz a legfontosabb, ott mindent ki kell magunkból adni, ha az első három közé akarunk kerülni és azzal az „A” döntőbe jutni, így ennek megfelelő mentalitással álltunk oda a rajthoz. A sors furcsa fintora az volt, hogy a csak 17 évesekből álló magyar egység is ebbe a futamba került, így egyfajta presztízsharc is kialakult a két egység között. Végül borítottuk a papírformát, és a másik magyar egység előtt, még éppen az „A” döntőbe elégséges 3. helyen kerültünk tovább a döntőbe, amelyet két órával később rendeztek. Sajnos éreztük, hogy mindent kiadtunk magunkból, és a rendelkezésre álló idő kevés volt a regenerációhoz, hogy meg tudjuk ismételni a teljesítményünket a döntőben, de nem okoztunk csalódást magunknak sem a 7. helyezésünkkel. A legjobb pályánknak éreztük a döntős menetünket, egy kicsit változott a szél, a reggeli szélcsendhez képest egy kis oldal-ellenszél érkezett. Az elődöntős időnket elérve a 6. helyre lettünk volna jók a döntőben, és összességében mindössze két másodperccel mentünk többet a döntőben, mint az elődöntőben. Ebben sokkal nagyobb rutinja van a 17 éves korú versenyzőkkel felálló egységeknek, több munka és tapasztalat van a hátuk mögött. A dobogóra felállt 12 versenyző között csak egy 16 éves volt, és akik még előttünk végeztek, minden csapatban legalább két versenyző 17 éves volt. Úgyhogy jövőre miénk a pálya.
Ez a verseny megerősített abban, hogy érdemes beletenni a munkát a felkészülésbe. Jövőre az ORV-re mindenképpen, több számban is, de akár az ifjúsági EB-re is látok esélyt kijutni 500 négyesben. Nagy köszönettel tartozom a szüleimnek, a családomnak, hogy támogattak és bíztak bennem, és az edzőmnek, Siminek is, aki iszonyú sok munkát tett bele a felkészítésembe. Az edzések mellett szervezte a páros és négyes gyakorlásokat, edzőtáborokat, vitt-hozott az ország különböző pontjai között, hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy beteljesítsem az idei célomat.”
A versenyen is fontos szerepe van egy edzőnek, mentális támogatóként leginkább, aki már a jelenlétével is biztonságot teremt a tanítványának. A felkészülésben viszont aktív résztvevőként van ott az edző. Milyen meglátásaid vannak az ORV kapcsán, hogyan értékeled a versenyzőid eredményeit?
S.L.: „Az ORV-n az az elvárás a „B” egységnek titulált, fiatalabbakból álló csapattól, hogy próbáljanak bejutni a döntőbe. Bencééknek ez sikerült és a döntőben is megmutatták, hogy miért ők nyerték el a lehetőséget a válogatón. Nagy nehézségek és töprengések előzték meg ennek a csapatnak a kialakulását, az eredmények tükrében azonban megérte a sok gondolkodás.
Emma sokat kínlódott a felkészülés és a verseny során is az alkarjával, és Pozsonyban az 1000 m-es helyezése nagyban ennek a fájdalomnak volt köszönhető. Ott vártuk a jobb eredményt, ami aztán végül 500 m-en érkezett egy ezüstérem formájában. Azért nehéz magyarázatot találni erre a hátráltató tényezőre, mert szakmailag, technikailag minden rendben van Emma evezésével. A legtöbb versenyző izgul a futama előtt, ez természetes, de ahogy elindul a verseny, ez elporlad és átveszi az irányítást az agy és diktálja a teendőket. Itt válik el, ki milyen versenyző, és ebben Emma nagyon erős. Úgy láttam, az ORV-n elhitte már azt is, hogy U16-ban a világ legjobb kajakosai közé tartozik, márpedig ez az önbizalom szükséges ahhoz, hogy az ember ne csak papíron legyen elől, hanem a célban is. Az 5 km-es hosszú versenyen pedig elképesztő hozzáállással tört a mezőny élére, és csak az alkar fájdalma akadályozta meg abban, hogy megnyerje a versenyt. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni arról, amit Emma produkált Pozsonyban. Büszke vagyok arra, hogy ilyen nagyszerű versenyző lett belőle.”